Múlthét közepe óta már nem csak a CinemaPINK, hanem a Cinema City néhány terme is rendelkezik Dolby Atmos hangrendszerrel. A fejlesztés oka a hangzás fejlődése okán, a nézők kiszolgálása legmagasabb színvonalon.
A fejlesztés leginkább a nézőteret érintette, de korábban már a vetítőgépet is kicserélték. A látogatók immár megvásárolhatják a 3D szemüvegeket, nem kell bajlódni a sokszor megbízhatatlan és drága aktív változattal.
Szerdán lezárul egy korszak és a kaposvári multiplex harmadik üzemeltetője hét év szolgálat után egy negyediknek adja át a helyét. Az idén decemberben 18 éves mozi változatlan külsővel érte meg a felnőtté válást, majd egy rövid felújítás után augusztus végén indulnak meg Kultik Kaposvár név alatt a vetítések.
Zalakaros híres fürdőparadicsom, 1962-ben próbafúrások alkalmával Európában egyedülálló összetételű vizével vált közismertté. 1965-ben megépült a fürdő, beindult az idegenforgalmi turizmus. Az 1970-es évek közepén született egy terv egy mozi megvalósítására. Ezzel is a település idegenforgalmán kívántak lendíteni. A Zala Megyei Moziüzemi Vállalat 1976-ban váltotta valóra ezt az elképzelést.
A vonyarcvashegyi önkormányzat 1985-ben kertmozit épített a település strandja mellett, amelyet 1985-86 nyarán idényjelleggel meg is nyitott az filmkedvelő üdülők és a település lakói előtt. Azóta a mozi 2011 nyaráig vetített főidényben, majd néhány év szünet után 2016-tól újra indultak, immár nagy képfelbontású projektorral dolgoztak DVD-ről és blu-ray-ről. 2017-től DCI vetítő érkezett, mellyel a kertmozi, a multiplexekkel azonos időben tudta vetíteni a premiereket. Júniustól augusztus végéig, minden este különféle premier és visszatérő mozifilmekkel várja a nagyérdemű közönséget. Évekkel ezelőtt sűrűn koncertsorozatok színhelye is volt.
Két hétre bezárt a bakonyi város moziterme, hogy megújulva térjen vissza július 18-án. Többek közt bővítik a férőhelyek számát, új és kényelmes fotelüléseket kap a nézőtér és a régi 3D technikát újabbra cserélik.
Pénteken késő délután a Cinema City Magyarország facebook oldalán megjelent egy közlemény, hogy a Kaposvár Pláza és köztük eredménytelen bérleti szerződés hosszabbítás értelmében befejezik tevékenységüket és július 18-án bezárják kaposvári multiplex mozijukat.
Sok-sok előkészítő munka eredményeképpen a mai naptól üzemel az Őze Lajos Filmszínház második moziterme, az átadó ünnepségre július 18-án kerül sor. A mozi oly mértékű forgalmat generál, hogy igény mutatkozott egy másik terem létrehozására is. Nem utolsó sorban pedig változatosabb filmkínálatot tesz lehetővé és hosszú távú együttműködést kínál Szentes városának az üzemeltető.
Holnap végre kinyit a CinemaPINK Mammut 1-ben lévő egysége is. Szűkös információk lévén, nem tudni, hogy a korábbi nyolc teremből végül mennyi auditórium élte meg az átadást.
Idén nyáron ismét számos kertmozi kezdte meg működését, a tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb a Balaton körül nyílt meg. Szép számmal akadnak szabad ég alatt vetítő helyek a fővárosban és a Balatonon kívül vidéken országszerte is, hogy pokrócba vackolva vagy akár egy autó kényelméből nézhessük az előadást.
