Egy mozi akkor válik igazán közösségi térré, amikor nem csupán vetítések helyszíne, hanem találkozópont: emlékeké, visszatérő arcoké, ünnep- és hétköznapoké. Dunaújvárosban ez a ház sokaknak ilyen – és ebben Kutasi Sándornak meghatározó szerepe van. Több mint három évtizede dolgozik itt, végigélte a korszakváltásokat, a nehezebb időszakokat és az újrakezdéseket, miközben a lényeget ugyanúgy őrizte: hogy a mozi otthonos legyen, emberléptékű, és a néző érezze, hogy számít. Ez a beszélgetés egy életpálya lenyomata, de közben egyfajta hitvallás is arról, mit jelent „mozisnak” lenni. A vetítőgép mögötti munka, a ház rendben tartása, a műsor, a technika, a mindennapi apróságok – mind ugyanarra az iránytűre mutatnak: szolgálat ez, a közönség felé. Kutasi Sándor története ezért nem csak egy mozi története, hanem annak a szemléleté, amelyben a mozi nem egyszerűen szolgáltatás, hanem közösség, felelősség és otthon.

A magyar művészmozik történetében kevés olyan személy akad, akinek a pályája ennyire szorosan összefonódott volna egy város kulturális életével, mint Szabó Éva Andreáé. Kazincbarcikáról indult, a filmek iránti kíváncsiság pedig egészen Szegedig kísérte, ahol nemcsak nézője, hanem formálója is lett a helyi és országos mozikultúrának. Az 1993-ban alapított Kép-Szín-Ház Művészmozi Alapítvány, a Grand Café létrehozása, majd a Belvárosi Mozi vezetése mind olyan mérföldkövek, amelyek nemcsak intézményeket, hanem korszakokat is kijelölnek. Éva ma az Art-Mozi Egyesület elnökeként a teljes hazai artmozis szakma egyik legmeghatározóbb hangja. Interjúnkban élettörténet, moziszakmai kulisszák, rendszerváltás utáni kulturális változások és személyes visszatekintések fonódnak össze. Egy olyan ember beszél, aki számára a mozi nem csupán munkahely: közeg, hivatás, közösség és otthon.

A magyar film- és mozitörténet elmúlt évtizedei nemcsak intézmények, filmek és alkotók történetei, hanem azoké az embereké is, akik hivatásként és szenvedélyként élték meg a film világát. Veress József ezek közé tartozik: tanított, írt, szerkesztett, és a hazai filmkultúra egyik meghatározó alakjaként hosszú évtizedeken át dolgozott azon, hogy a film ne pusztán szórakoztatás, hanem gondolkodásra késztető művészet legyen. Az alábbi beszélgetésben életútja és pályája mozaikjai rajzolódnak ki – a debreceni művészmozitól a filmkritika műhelyein át a magyar filmszakma változó korszakaiig. Szavai mögött ott a személyes hitvallás: a mozi közösségi élmény, amely egyszerre tükrözi a múltat és a jelent.

Vajda Erzsébet - vagy ahogy a szakmából mindenki ismeri, Vajda Böbe - a kevesek egyike, aki végigjárta a mozis szakma ranglétráját, és a filmforgalmazásban is otthonosan mozog. Nehéz olyat kérdezni tőle filmes-mozis világban, amire ne tudna válaszolni. Tanárként indult, ám a film iránti rajongása hamar más pályára vitte: 1996-ban a Hollywood Multiplex Duna Pláza csapatának tagja lett, később a Lurdyban folytatta, majd 2006 óta a UIP Dunafilmnél dolgozik a filmforgalmazás területén. Gyerekkori élményekről, az egri főiskolás évekről, a multiplexek aranykoráról és a mozi iránti szenvedélyéről Miskolcon, a CineFesten beszélgettünk.

A hazai mozikultúra egyik legaktívabb szereplője a KULTIK mozihálózat, amely az elmúlt évtizedben országos szinten bővítette jelenlétét – nemcsak új mozik nyitásával, hanem technológiai fejlesztésekkel, térformálással és közösségépítéssel is. Júliusban új mozit nyitottak, decemberben LED-falat avatnak – a KULTIK nem lassít. Szabó Krisztiánnal a kezdetekről, a fejlődésről és a moziélmény jövőjéről beszélgettünk.

Horváth István a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat munkatársaként évtizedeken keresztül vett részt a megye filmterjesztésének szervezésében. Munkáját a filmes kultúra iránti elkötelezettség és a szakmai újítások iránti fogékonyság jellemezte. Többszöri beszélgetés során mesélt arról, hogyan jutottak el a filmek a legkisebb falvakba is, milyen feladatokkal járt egy mozi működtetése, és milyen kapcsolat alakult ki a közönséggel, valamint arról is, hogy milyen volt a vállalati együttműködés „házon belül”. Interjúnk nemcsak egy szakmai életút lenyomata, hanem egy korszak visszhangja is: azé az időé, amikor a mozi nem csupán szórakozás, hanem közösségi esemény volt – vidéken éppúgy, mint a városokban.

Borsos Erikával beszélgettem, aki az Odeon téka egyik oszlopos tagjaként kezdte a pályát, majd a Budapest Film vezetőjeként folytatta, belekóstolt az Art-Mozi Egyesület munkájába, a Mozisok Országos Szövetségének elnökeként is aktív szerepet vállalt, de emberarcú mozis maradt. Ma Bécsben él és két mozi műsorprogramját írja, valamint egy emberjogi filmfesztivál társszervezője. Beszélgettünk filmről, a mozis szakmáról, a csapatmunkáról, a mozisok közti párbeszéd fontosságáról, a szakma utáni újrakezdésről és betekintést nyerhettem a bécsi mozikultúrába is. Másfélórás beszélgetésünk egy rendkívül érdekes életpályát mutat be, amit mindenkinek szívből ajánlok.

A Fonyód Cinema nemcsak új filmszínházat hozott a Balaton partjára, hanem egy régóta vágyott álom megvalósulását is. A mozi nemcsak filmeket kínál, hanem egy közösségi térként is életre kel, ahol élmények, találkozások és új történetek születnek. A megvalósulás útja a kezdetektől az első vetítésig izgalmas kihívásokkal volt teli. Emődi Lina, a mozi PR-menedzsere személyes élményein és tapasztalatain keresztül enged bepillantást abba, hogyan született meg ez az egyedülálló helyszín Fonyód szívében.

Októberben a Civil Rádió munkatársa, Torda Judit keresett meg, hogy interjút készítene velem, mert a nyáron a Kino Moziban járt egy filmvetítésen és a kezébe akadt a mozit bemutató írás, ami a nevemhez fűződik. Nagyon megtetszett neki és elhatározta, hogy felkeres, mert érdekes volt számára az a kutatómunka, amit ezért a kis moziért végeztem. Amikor rám talált, nagyon megörült, hogy szinte azonnal nyitott voltam egy beszélgetésre, amelyre novemberben a Tabán Art Moziban került sor.

Vajda József 1934. május 2-án született, Makón. Mozigépészként dolgozott, főként a Szabadság Moziban 1952 és 1975 között, vele beszélgettünk a moziban töltött időszakról.