1932-ben nyitott City néven, amelyet az akkori magyar szépségkirálynő Lampel Ica népszerűsített, 1944-ben Szittyára keresztelték, majd ismét visszakapta eredeti nevét. Az államosítás után rövid ideig az Úttörő néven futott, majd az 1950-es évek elején nyerte el mai nevét. 1952. július 25-én, öt hónappal a Bwana Devil amerikai tesztvetítéseinek megkezdése előtt itt mutatták be az első „Plasztikus Film” programot, ez volt az egyetlen 3D-vel felszerelt mozi Magyarországon.
Az első mozit, az egykori Kisfaludy Vendéglőből alakították ki egy 1913-as határozat szerint, 1914. március 29-én már arról számolt be az egyik helyi lap, hogy hamarosan megnyílik a mozgószínház a fürdőtelepen. A fürdő igazgatója szerint egy modern fürdőhely épp oly elsőrendű kötelessége a szórakoztatás, mint a kényelem vagy a pontos, figyelmes kiszolgálás. Hiszen a szórakozás adja meg a savát, borsát az egész fürdőéletnek. Az épületet úgy alakították ki, hogy abban színi előadásokat is lehessen tartani, egy kis színpadot is építettek.
Végre elkezdődött a zalai megyeszékhely városi mozijának rekonstrukciója, amely a régi nagyterem felújítására és az elavult nézőtéri zsöllyék cseréjére korlátozódik. A kisterem jó állapotú, ahhoz nem nyúlnak, a járvány letelte után ugyanott folytatják, ahol abbamaradt.
Szerkezetkész mindkét nézőtere a Szabolcs –Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán felépült mozinak, amelyet tavasszal nyitott volna meg a Szabolcs Cinema Kft. A cég Kisvárdán, Fehérgyarmaton és Gyenesdiáson üzemeltet állandó mozikat, emellett pedig egy tucat Kelet-Magyarországi városban vannak jelen vándormozival 1-2 heti rendszerességgel.
Az első mozi 1914 januárjában nyitott a városban, a vasútállomással szembeni Somogyi vendéglő mellett, az e célra épített helyiségében. 1933. augusztus 13-ban Csingervölgyben, 1944. szeptember 22-én Tókosberénden, 1945-ben Csékúton nyíltak mozik. 1948-ban mindegyiket államosították és megalakult a Veszprém Megyei Moziüzemi Vállalat, amely megkapta azokat.
Februárban műszaki hiba lépett fel az Bed Buda Cinema moziban, a vetítőgép egyik alkatrésze adta meg magát és a mozi leállította vetítéseit. A későbbi előadásokra megváltott jegyeket visszatérítették, az ajándékjegyek tulajdonosait pedig értesítették, hogy később lehet felhasználni a jegyeket vagy visszatérítik számukra azok árát.
A koronavírus járvány szinte felkészületlenül érte nem csak a mozis és filmes szakmát, hanem a mindennapi életünket is alaposan felforgatta. A mozik voltak az első áldozatai a korlátozó intézkedéseknek, először csak csökkentett férőhellyel működhettek, alig egy héten belül pedig bezárásra kényszerültek.
A járvány és karantén idején a legjobb megoldást eszelte ki a Budapest Film vezetése, április 21-től műsorrendi vetítések lesznek, ám ezeket nem a moziban, hanem otthon tudjuk megnézni kedvezményes mozijegy vásárlásával. Ezzel a lehetőséggel nem csak a részleges moziélmény marad meg, hanem a szeretett mozink dolgozóit és a fővárosi art mozik fennmaradását is támogatni tudjuk majd.
Nyíregyháza első filmvetítéseire 1908. március 14-én került sor az Apolló Villanyszínházban, minden szombaton, vasárnap és ünnepnapon tartottak vetítéseket. Délután 4-től este 7-ig a gyermekeknek voltak hívogató matinék, este 8-tól és 9-től rendes előadások peregtek.
A koronavírus okozta járvány és a részleges kijárási tilalom hozadéka, hogy az ország összes mozija bezárt, a lakosság jelentős része csak a legszükségesebb esetekben hagyja el a lakhelyét, kézenfekvő, hogy a filmigényét is a TV készüléken, asztali vagy hordozható számítógépen, tableten, mobiltelefonon elégíti ki. Számtalan lehetőséget kínál több filmforgalmazó, streaming szolgáltató vagy filmletöltő, valamint a videómegosztó oldalak közül lehet válogatni.
