Az Ajkai Mozi története

2020. április 24. péntek | Írta: Forgács Balázs
Az első mozi 1914 januárjában nyitott a városban, a vasútállomással szembeni Somogyi vendéglő mellett, az e célra épített helyiségében. 1933. augusztus 13-ban Csingervölgyben, 1944. szeptember 22-én Tókosberénden, 1945-ben Csékúton nyíltak mozik. 1948-ban mindegyiket államosították és megalakult a Veszprém Megyei Moziüzemi Vállalat, amely megkapta azokat.
1953-ban Ajkarendek keskeny vetítőt kapott, ezért minden szombaton és vasárnap voltak itt vetítések. 1965-ben a lakosság panaszkodott a megyei lapnak, hogy ugyan van kultúrházuk, de mégsincs, mert gabonatárolásra használják, ezért a vetítéseket az iskolában, szűk helyeken kell elviselni. A városi művelődési házat ünnepélyes keretek között 1969. március 18-án adták át, ahol több száz férőhelyes mozi is üzemelt, illetve a kerthelyiségben kertmozi is üzemelt. Ekkor szűnt meg az ajkaiak köznyelvében csak „bolhás” néven ismert mozija.
A mozik országos szinten és itt is nagy tömegeket vonzottak, de a rendszerváltás után megcsappant az érdeklődés. A moziüzemi vállalatok megszűnése után a városban egy ideig fennmaradtak a vetítések, sajnos azonban nem volt hosszú életük és a 2000-es évek elején bezárt az utolsó működő is, a Kossuth Filmszínház.
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ épületének felújítása részeként egy 64 fő befogadására alkalmas mozi- és konferenciateremmel gazdagodott Ajka. Ennek köszönhetően néhány év kihagyás után 2008-ban újraindult a városban a mozi. Öt éven keresztül a hétvégi vetítéseken kívül számos egyéb programmal igyekeztek becsábítani a nézőket. 2009 decemberében filmklubot indítottak, tematikailag jól megszervezett alkotások várták a nézőket, minden alkalommal valamilyen kiválasztott témára fűzték fel az előadásokat. A 2010-es labdarúgó világbajnokság adta az ötletet, hogy a tv elől kiszorult feleségeknek szervezzenek programot. Hetente kétszer invitálták moziba a hölgyeket, ennek különlegességét pedig az adta, hogy ők dönthettek a filmekről. Ez a programuk annyira sikeres volt, hogy 4 hét helyett 8 hétig tartottak az előadások, majd utána még évekig szervezték meg időszakos jelleggel ezeket. Így voltak nyári és téli romantikus esték is. A fentieken túl közönségtalálkozókon láttak vendégül számos alkotót, színészt, 3D-s természetfilmeket vetítettek, Szenteste a kicsiket hívták moziba, hogy a Jézuska zavartalanul tudja elhelyezni az ajándékokat a fa alatt, Bogyó és Babóca vetítésére rajzpályázatot is hirdettek.
2013-ben új üzemeltetője lett a mozinak a Classic-Film Kft személyében, amely a soproni Elit Mozit is birtokolja. Első dolguk közt szerepelt a mozi Christie digitális vetítővel és új hangrendszerrel való felszerelése, ezáltal pedig a filmszínház vetítéseit nagy érdeklődés övezte, naponta 2-3 előadással, hétvégén pluszvetítésekkel várta a kikapcsolódni vágyókat, az első vetítés 2013. május 31-én a Croodék című film volt 3D-ben.
Időközben több átalakítás is történt, a nézőtér világos színeit sötétebbre cserélték, 2018. április elején a Christie Solaria One vetítőt egy nagyobb teljesítményű CP2308-as váltotta, amely az első harmadikgenerációs vetítőgép, amely az országban üzemel. Még ez év július elejétől, bő 2 héten át zárva tartották a mozit, mert a nézőteret átalakították, új nézőtéri foteleket szereltek be, a 64 férőhely 79 főre emelkedett. A terem új, ezüstvásznat kapott, mert az aktív 3D rendszert passzívra cserélték. A vetítőgép 3D szűrőt kapott. A mozi több másikkal együtt az újonnan induló és ma már maghatározó szerepet betöltő Kultik magyar mozihálózat része lett 2016-ban.
A mozi épülete, a könyvtár a belvárosban, a Szabadság téren található, a megközelítése nagyon egyszerű, számos helyi busz áll meg a közelben 5 percre van tőle a helyközi és távolsági buszállomás, 15 perc sétára a vasútállomás. A könyvtár saját parkolóval rendelkezik, ami ingyenesen használható. A kerékpárosok az épület előtt felállított állványzatnál járhatják le kétkerekűiket.
Az épületben a mozi központi helyen, a bejárattól balra esik, előtte egy presszó van, ahol a mozizáshoz elengedhetetlen büfétermékek vásárolhatók meg: pattogatott kukorica, snackek, csokoládé, valamint különféle üdítőitalok, ásványvizek, teák és kávék, sör van a kínálatban, amelyek az alkohol kivételével a nézőtérre is bevihetők.
A büfétől balra van a mozi előtere, szemben a pénztárral, ahol a készpénzes jegyváltás mellett bankkártyával is kiegyenlíthetjük a mozijegy árát. Az online megvásárolt jegyekért nem kell külön sorban állni, sem otthon kinyomtatni, hanem a bejáratnál a visszaigazoló levélben található kód alapján a személyzet PDA olvasóval érvényesíti azt. A telefonon vagy online lefoglalt jegyeket az előadás előtt legkésőbb 25 perccel át kell venni, különben a foglalást feloldják és a helyeket értékesíthetik. Itt kapjuk meg a 3D szemüvegeket, amiket külön áron vásárolhatunk meg. Az előteret filmes plakátok teszik kulturálttá, a vetített filmekről ismertetők állnak rendelkezésre, a kivetítőkön pedig filmelőzeteseket lehet nézni.
A terembe a pénztártól balra tudunk bemenni. Itt elkérik a jegyeket ellenőrzés céljából és úgy engednek tovább minket. A nézőtér lépcsőzetes üléssor elrendezésű, bordó, fejtámla nélküli, felhajtható üléssel és pohártartóval felszerelt, a spanyol Euroseating kiváló minőségű termékei. A sortávolság megfelelő, minden helyről remekül rálátni a vászonra, amely 5,5 x 2,2 méteres, ezüstös felületű. A hangrendszer 5.1-es, amelyekért a gépházban található CP65-ös hangprocesszor által vezérelt végfokok és a nézőtéri valamint a vászon mögötti hangfalak felelnek. A vetítőgép egy Christie CP2308-as, amely Xpand passzív 3D rendszerrel felszerelt, a 3D előadások előtt egy szűrő a gép optikája elé „vándorol”, ez teszi lehetővé, hogy megvásárolható, polarizált eljárással készült szemüvegekkel 3D élményben részesülhessünk. A mozivetítő lelke a Christie GDC szerver, ez kezeli a filmeket, az azelőtti reklámok, előzetesek sorrendjét, valamint a teremben megszólaló zenét, de kapacitástól függően kb. 6 TB filmtárolásra is alkalmas.
A jegyárak megfizethetők. Egy teljes árú 2D jegyért 1500 forintot kell fizetni, ez kedvezményesen 1250 Ft, amelyre a nappali tagozatos diákok, a gyermekek 16 éves korig, a nyugdíjasok és a törzskártyával rendelkezők jogosultak. A 3D jegyárakért teljes áron 1600 forintot kell fizetni, kedvezményesen ez az ár 1350 Ft és a fent említett kedvezményezettek a jogosultak, mint a 2D esetében. A törzskártya egy évre érvényes és 1500 forintba kerül, használója 1 db kedvezményes jegyet vásárolhat. A kedvezmény más Kultik vagy Kultik-partner mozi kedvezménykártyájával is igénybe vehető. A 3D szemüveg ára 250 forint, amelyeket későbbi vetítéseken is fel lehet használni.
A mozi műsorhete csütörtöktől szerdáig tart, kínálatában igyekeznek a legfrissebb és a nézők számára leginkább várt filmeket elhozni. Egy filmet akár 2-4 héten is műsoron tudnak tartani forgalomtól függően. Négy-öt havonta mozimaratont tartanak, akkor 1000 forintos jegyáron lehet megtekinteni visszahozott filmeket. Régebben ezt Filmfiesta néven ismerte az ajkai moziközönség.
Az Ajkai Mozi magas színvonalon nyújt minőségi mozizási lehetőséget a helyiek és a környékbeliek részére és bár a legkisebb Kultik mozi, elengedhetetlen tagja a hálózatnak, amely remélhetőleg még sok éven át egy meghatározó kulturális színfoltja marad a városnak.
 
forrás: Ajkai könyvtárosok
Utoljára frissítve: 2020. május 20. szerda 08:10