Az 1970-es évek végén épült Balatonszárszó belterületén a vasútállomás és a Balaton között egy 300 fő befogadóképességű kertmozi. Sajnos 2004-ben bezárták, mert a műszaki és a statikai állapotok kritikussá váltak, a vetítőgépeket megrongálták, azóta üresen áll.
Porkoláb Péterrel, a Sugár Mozit üzemetető Fotexnet Kft. ügyvezetőjével ültem le egy riport erejéig a Mom Parkban található irodájában. Kedves fogadtatásban részesültem és ebben a hangulatban tettem fel kérdéseimet, amelyekre nyitottan, könnyedén, mindenfajta titkolózás nélkül érkeztek a válaszok.
Mától már a nagyközönség számára is nyitva áll a Sugár Mozi legújabb terme, mely 48+1 férőhelyével a legkisebb (nem VIP) multiplex "szoba" az országban.
William Freese-Greene, brit tudós már 1893-ban rögzített szkeccseket három dimenzióban. Az elmélet lényege, hogy az emberi látás mechanizmusához hasonlóan, megfelelő szögben elhelyezett két kamerával kell rögzíteni a jelenetet, majd egy alkalmas eszköz (korábban sztereoszkóp, majd egészen napjainkig egy 3D szemüveg) segítségével a néző fejében megvalósul a térbeli film befogadásának illúziója. A háromdimenziós film ötlete tényleg nem tegnap született; többek között a vérbeli tudós, a film feltalálójának is elkönyvelt Auguste Lumiere is kísérletezett a 3D technikájával. 1903-ban be is mutatta A vonat érkezése háromdimenziós változatát, különösebb visszhang nélkül – ám önmagában figyelemre méltó, hogy már az első (fizető közönség előtt) vetített mozgóképnek létezett 3D változata.
Magazinunkat meghívták a Cinema City legújabb mozijának, az Allee sajtótájékoztatójára. Ezen elismerés miatt, a szakadó eső ellenére jókedvűen érkeztünk a helyszínre. A mozi előterében kedves, mosolygós emberek fogadtak minket, és irányítottak az egyik terembe. 2009.11.11.-én 11:11 perckor kezdetét vette a sajtótájékoztató. Néhány bevezető mondat után a pódiumra lépett a Cinema City cégcsoport elnök – vezérigazgatója Mooky Greidinger. Üdvözlő szavai után egy prezentációt tekinthettünk meg a Cinema City múltjáról, jelenjéről és jövőjéről.
Buda Andreával a magyar Cinema City marketing és PR igazgatójával beszélgettem, a mozihálózat helyzetéről, terveiről. Mozivilág: - Pár mondatban összefoglalná a magyar Cinema City jelenlegi állapotát? B.A.: - Az izraeli tulajdonban lévő Cinema City 13 multiplex mozit üzemeltet hazánkban (a Cinema City Allee, a 13. november 12.-én nyit a volt Budai Skála helyén ). Az első 1997-ben nyílt Budapesten, jelenleg a legnagyobb országos lefedettséget nyújtó mozis cég Magyarországon. Az elmúlt évek fokozatos nézőszám csökkenése után a tavalyi év az egész piacon, így nálunk is forgalomnövekedést produkált, így elmondható, hogy nyereségesen működünk.
A történet az 1930-as években kezdődik. Ekkor gondolt nagyot Beck Imre, mozis és filmkölcsönző: Kellene egy nagy méretű utánjátszó mozi. Volt egy telke a Váci út 14. szám alatt, ahol felépítetett egy bérpalotát, melynek alsó szintjén helyett kapott egy mozi. Időközben kitört a háború, így a tényleges nyitás 1946-ban történt, de ekkor már nem Beck, hanem a Mafirt nyitotta a mozit, melyet már akkor is Kossuth Filmszínháznak hívtak.
A mai nap délutánján a Palace Cinemas a következő közleményt helyezte el a saját honlapján: "Ezúton értesítjük, hogy 2009. november 5.-vel a Palace Cinemas ideiglenesen bezárja a Kossuth mozit és átgondolja annak jövőbeni üzemeltetési vagy értékesítési lehetőségeit. További információk és kérdések esetén kérjük keressen minket a kossuth@palacecinemas.hu e-mail címen." Próbáltuk utólérni Lovász Andreát, de eddig a pillanatig nem sikerült.
Bemutatásra került a világ majd minden mozijában a várva várt Jackson film: "Michael Jacksons This is it". A csupán 2 hétig látható film mellett ugyanezzel a címmel megjelent Jachson utolsó lemeze, mely már megvásárolható. A Palace Cimema mozihálózata kihasználva a lehetőséget és köszönhetően jó marketingcsoportjának új ötlettel állt elő. A lemez megvásárolható a mozikban, nem is akárhogy és akármilyen áron. Fogyasztásra ösztönöz a Palace ... popcorn és üdítő vásárlásakor kedvezményes áron szerezhető meg a Jackson CD. Az ötlet kiíváló ... az egyébként is érdeklődést kiváltó film vonzereje még nagyobb, nő a fogasztási kedv, és még a lemezekből is eladnak. Csak gratulálhatunk a marketingeseknek.
A MOZIINFO Kft ügyvezető igazgatójával Kemény Eszterrel, magánlakásán készítettem interjút, amely oktatási célokat szolgál és iroda is egyben. Mozivilág: - Mondjon magáról pár szót! Mutassa be eddigi munkáját! K.E.: - Gyermekkoromban festészetet tanultam, de aztán 13 évig különböző színházakban dolgoztam mint segédszínész és opera-kórustag, később mint színész. Ezután a mozi felé orientálódtam. Egy 1 évig voltam a budapesti Uránia mozi helyettes vezetője, utána 9 évig az Alfa mozié. A 80-as évek óta foglalkozom számítástechnikával.
