Bejegyzéskép A Bem mozi cafe facebook oldalán számolt be a mozi vezetése arról, hogy a II. kerületi önkormányzat engedményt tett a mozival szemben, hiszen június 1-től a Margit-negyed szórakozóhelyeit, köztük a Bem Mozit is este 11-ig tartó nyitvatartással korlátozta.

2025. október 21. kedd

Bejegyzéskép A Sugár Mozi kibővíti szolgáltatási területét, ugyanis az előtéren balra, merőlegesen az eddigi büfépulttal egy másik büfé- és jegypénztár pultot építettek, amely kb. hat méter hosszú és plusz háom pénztárt foglal magába.

2025. október 19. vasárnap

Bejegyzéskép Szeptember 17 és 19 között tartják az idei Cinemira Nemzetközi Gyermek- és Ifjúségi Filmfesztivált. A Kids szekció programjai a Marczibányi téri Művelődési Központban, a Youth, vagyis a kamaszok alkotásai a Cinema City Mammut 1-ben lesznek láthatók, a szakmai programok pedig mindkét helyszínen.

2025. október 15. szerda

Bejegyzéskép Több említésre méltó esemény és nyereményjáték van folyamatban vagy lesz Budapest legfiatalabb multiplex mozijában. Egyiknek a végéhez közeledünk és már csaknem egy hónapja tart, a másik is folyamatban lévő programsorozat, október végéig érhető el, a harmadik egy exkluzív esemény, október 16-án este, a negyedik pedig október végén egy egész éjszakás kikapcsolódás.

2025. október 13. hétfő

Bejegyzéskép Október van és a Sugár Mozi második őszi kuponnapokkal erősít, ezért október 10 és 12 között a Sugár Üzletközponttal karöltve hirdeti akcióit, emellett egyéb kedvezmények is erősítik ezt a hetet.

2025. október 10. péntek

Bejegyzéskép Történelmi a mai nap, ugyanis Csepelen üzemelik be Magyarország első LED mozitermét, amely forradalmasítja a mozik részletgazdag képi megjelenítését és vetítéstechnikailag is szembe megy az eddig megszokottal. A KULTIK mozihálózat számos újításban jár elöl a moziüzemeltetés terén, ennek egyik állomása, hogy a nyáron üzletet kötött az egyik vezető piaci szereplő Timewaying Technology céggel LED-paneles mozivászon telepítéséről, a Magyar Telekommal pedig megépítette a HeyLED „vásznat”.

2025. október 09. csütörtök

Bejegyzéskép Vajda Erzsébet - vagy ahogy a szakmából mindenki ismeri, Vajda Böbe - a kevesek egyike, aki végigjárta a mozis szakma ranglétráját, és a filmforgalmazásban is otthonosan mozog. Nehéz olyat kérdezni tőle filmes-mozis világban, amire ne tudna válaszolni. Tanárként indult, ám a film iránti rajongása hamar más pályára vitte: 1996-ban a Hollywood Multiplex Duna Pláza csapatának tagja lett, később a Lurdyban folytatta, majd 2006 óta a UIP Dunafilmnél dolgozik a filmforgalmazás területén. Gyerekkori élményekről, az egri főiskolás évekről, a multiplexek aranykoráról és a mozi iránti szenvedélyéről Miskolcon, a CineFesten beszélgettünk.

2025. október 07. kedd

Bejegyzéskép Minden évben ajándékkal kedveskedik a tízezredik látogatójának az ország legnyugatibb csücskén fekvő mozi. Szentgotthárdon a járvány óta általában ősszel, a korábbi években tavasz végén-nyár elején köszöntik a jubileumi látogatót.

2025. október 05. vasárnap

Bejegyzéskép 1949. december 28-án a minisztertanács döntött arról, hogy az új gyáróriás, a kohászati kombinát – a későbbi Sztálin Vasmű - a dunapentelei löszháton épül meg. Ez a határozat magában hordozta azt is, hogy a korszemlélet szerint új településnevet válasszanak, mert a régi időket őrző Pentele név aligha volt alkalmas arra, hogy kifejezze a szocialista megújulást. Emellett egy hozzá kapcsolódó, modern lakótelep felépítéséről is döntés született nemzetpolitikai és iparpolitikai okokból. A helyszínt eredetileg Mohács környékére képzelték el, de a megromló magyar–jugoszláv kapcsolatok miatt esett a választás végül Dunapentelére.

2025. október 03. péntek

Bejegyzéskép A tapolcai moziban júliusban döntöttek az intézményt működtető önkormányzat, hogy a romló képi megjelenítés miatt a nagyterem vetítései 50% kedvezménnyel látogathatók. Mivel az új vetítőgép megrendelése és legyártása időigényes feladat, ezért csak most szeptember végén szerelték azt be.

2025. október 01. szerda