A Budapest Film december eleje óta értékesíti a január 9-től háromhónapra érvényes mozibérletét, amely április 9-ig használható a Corvin, Művész, Puskin, Toldi, Tabán és Kino mozikban.
A Pannónia Movie Kft. 2023. március 1-én vette át a Lurdy Mozi üzemeltetését. Akkor az egykor működött 10 teremből 7-ben volt rendszeres vetítés. Egy hónap után megnyitották a nyolcadik mozitermet, majd az év végén a kilencedik terem is megnyitott. A dél-pesti multiplex egy részét az átvétel előtt felújították, de bőven akadtak anomáliák, amiket orvosolni kellett.
Az év utolsó napja a mozik szempontjából a szokásoknak megfelelően, csakúgy, mint 24-én rövidebb lesz, viszont a szilveszteri műsorok a mozik többségében néhány órával tovább tartanak, mint szentestén. Másnap viszont karácsony első napjához hasonlóan később nyitnak ki, ez is főleg annak köszönhető, hogy az éjfélig vagy tovább tartó mulatozás után jóval később kelnek majd fel az emberek és a potenciális nézők nagyon kis hányada gondolná úgy, hogy 1-én délelőtt a moziban tölti az idejét. Más szempontok alapján a mozi dolgozói is szívesen kiengedik a gőzt és az év utolsó napját lazábban töltik el.
Az online jegyváltás egy nagyon népszerű és kényelmes formája a környezettudatosságnak. Nem használunk papírt, az online kapott jeggyel pedig nem terheljük a természetet, nem esik a táska legmélyére a papírbelépő, amikor fel kell mutatni, hanem egyszerűen az email fiókból előkeresve a vásárlási visszaigazolást és a benne lévő QR kódot a mobiltelefonunkon is felmutathatjuk. De, akinek nincs ilyen eszköze, otthon ki is nyomtathatja.
A Pólus Center megépítésének szerződését 1995. december 13-án írták alá, amely az akkor legnagyobb bevásárlóközpontnak számított Közép-Kelet Európában a maga 50 ezer négyzetméterével. Az üzletközpontot egy volt szovjet laktanya helyén kívánta felépíteni Újpalotán a Demján Sándor nevével fémjelzett kanadai-magyar vállalkozáscsoport, a Gránit Pólus mintegy 120 millió forintból. A pláza többek között számtalan üzletet, éttermeket, korcsolyapályát, hipermarketet is tartalmazott és egy 6 termes mozit. A Pólus Centert rekordidő alatt, 11 hónap alatt hozták tető alá.
Karácsonykor különleges műsorrend lesz a mozikban, ahogy az elmúlt években ez lenni szokás. Szenteste a vetítések 99%-a leáll, egy részük ki sem nyit ezen a napon, másnap pedig több mozi a normáltól eltérően később kezd. Ennek az az oka, hogy ilyenkor lényegesen kevesebben töltenék az idejüket moziban, illetve a mozisok is szeretteik körében töltik az év egyik legfontosabb ünnepét.
Már-már hagyományőrzési jellegű az az elhivatottság, amit Erdélyi Zsolt, a Zamárdi Kertmozi vezetője tesz a zamárdiakért. Nem csak nyáron, hanem karácsony előtt és Húsvétkor is megörvendezteti a közönséget, igazi lokálpatriótaként közösségépítő munkássága figyelemre méltó.
Kettő új teremmel bővült az újpalotai bevásárlóközpont multiplex mozija, az ételudvar galériáján, a mozi felett alakítottak ki egy 29+1, valamint egy 42+1 fős termet, amely próbaüzemként ma nyitja meg kapuit a Fekete kanári és a Derült égből karácsony című filmekkel.
Reményi Richárd, a két város filmszínházának működtetője kétféle jótékony vetítést is küldetésének vall. A gyermekek ingyenes mozielőadását Mikulás ünnepén már csaknem 18 éve szervezi. Idén viszont első alkalommal teremtette meg az állatok jótékonysági vetítéseit, az ezekre a filmekre váltott jegyekkel támogatni kívánja a gazdátlan vagy gyógyuló házi kedvenceket, madarakat.
Minden évben izgalmas adventi nyereményjátékot hirdet a tatai és a nyergesújfalui mozi vezetése. Minden héten jobbnál jobb ajándékokat lehet nyerni. Az első két hét játéka már lezárult, az elsőn négy darab ajándék mozijegyet lehetett nyerni 10 000 forintértékben, most szombaton pedig büfékupont, ami szintén tízezer forintot ér.