Black Friday!! Hirdeti minden üzlet, 30, 40, 50, 60%-os kedvezmények ilyen-olyan termékekre, a roham borítékolható. Képzeletbeli kép, ahogy a vásárlók egymás torkának esnek az utolsó 70%-kal leárazott tv-ért, amit egy hónappal ezelőtt még 40%-kal olcsóbban kínáltak. A mozikban ugyan ez a fajta tolongás nem várható, de több helyszínen jelentős kedvezményekkel várnak.
Október végén a Kultik, majd november végén végén a Cinema City is jegyárat emelt, ez pedig december-január folyamán további moziknál jelent majd növekedést. Néhány vidéki helyszínen szintén jegyárat emeltek, mint Jászberényben is. A nagyok 6-7%-os jegyár növelést hajtottak végre, ez nagyjából egy kicsivel az infláció mértékénél árnyalatnyival alacsonyabb, de a kedvezményes jegyáraknál jóval 10% feletti drágulások is előfordulnak vagy változatlanok maradtak.
Újra megvásárolható a törzsvendégek számára kidolgozott limitált kiadású éves és féléves mozibérlet a Pannónia Movie Kft. jóvoltából, amit az öt fővárosi mozijában (Cinema Mom, Pólus, Gobuda, Lurdy, Art+) lehet korlátlanul felhasználni. A kártya névre szóló, át nem ruházható és 2025. december 31-ig vásárolható meg.
A díjat két éve, Budapest alapításának 150. évfordulóján adták át először. Ez az elismerés azokat az embereket emeli reflektorfénybe, akik nap mint nap a vállukon viselik a város mindennapjainak terhét és főleg a budapestiekért. Hivatástudatból, a tehetségüket a közösség szolgálatba állításával a Főváros körülbelül 60 vállalatának és intézményeinek 27 ezer dolgozójának egyikeként.
November 23-án ismét ünnepelnek az art mozik. Ezen a napon válogatott műsorokkal fogadják a látogatókat itthon és Európa szerte egyaránt, számos film premierben, sőt hetekkel, hónapokkal hamarabb premier előtt látható majd.
Úgy tűnik, hogy bejöttek a Cinema City számításai és sikerként könyvelheti el az országos titkos vetítések bevezetését, amikor a közönség úgy vesz részt egy előadáson, hogy nem ismeri a film címét, az csak a film kezdetekor derül ki számára. Idén harmadik alkalommal ajándékoznak meg minket, november 25-én.
A Budapest Film többszerre rugaszkodik neki a saját bérletrendszerének meghonosításához. Az első ilyen, eddigi leghosszabb a Budapest Film klubkártya volt, amely 1997-től 2021-ig használhatott a törzsközönség, kezdetben 15%, esetenként 25% kedvezményt is biztosítva, de aztán egységesen 20%-kel olcsóbban lehetett mozizni. Emellett létezett a Művész Mozi klubkártya és Corvin klubkártya, sőt Art mozi Klubkártya is, az első 30% kedvezményt biztosított, a többi a Budapest Film klubkártyával egyenértékű volt.
A magyar film- és mozitörténet elmúlt évtizedei nemcsak intézmények, filmek és alkotók történetei, hanem azoké az embereké is, akik hivatásként és szenvedélyként élték meg a film világát. Veress József ezek közé tartozik: tanított, írt, szerkesztett, és a hazai filmkultúra egyik meghatározó alakjaként hosszú évtizedeken át dolgozott azon, hogy a film ne pusztán szórakoztatás, hanem gondolkodásra késztető művészet legyen. Az alábbi beszélgetésben életútja és pályája mozaikjai rajzolódnak ki – a debreceni művészmozitól a filmkritika műhelyein át a magyar filmszakma változó korszakaiig. Szavai mögött ott a személyes hitvallás: a mozi közösségi élmény, amely egyszerre tükrözi a múltat és a jelent.
Ma, november 15-én délben tárják ki a Kalocsai Mozi néven üzemelő, egykor Otthon Moziként működő filmszínházat, amely többnyire színháznak, időszakos vándormozis vetítéseknek és egyéb rendezvényeknek helyszíne. Az új üzemeltető, a CinemaPoint Kft premierfilmekkel, lézervetítővel, büfével, az országos átlagtól olcsóbb helyárakkal és különleges ülésekkel, valamint ülésrenddel várja a mozizni vágyó közönséget.
A Cinema City igazi csajos napot tart november 20-án négy budapesti multiplex mozijában, hogy egy felejthetetlen élménnyel gazdagítsa azokat, akik ezekre a vetítésekre ellátogatnak, a vetített film pedig a Futni mentem rendezőjének, Herendi Gábor új filmalkotása, a Szenvedélyes nők lesznek.
