Ismét sokan temetik a mozit, mert a covid-járvány utáni időkben a fogyasztási szokások annyira átalakultak, hogy az nehezen tér magához. Korábban ugyanezt tapasztaltuk a televízió, a videómagnó, a dvd megjelenésével és a torrent oldalak esetén is. Időszakosan ugyan vissza-visszatérni látszik az a közönségszám, ami 2019-ben volt utoljára, de ezek a megmozdulások csak időszakosak. Egy-egy nagysikerű film valóságos tömegeket vonz, tavaly a Barbie és az Oppenheimer mentette meg a nyarat. Országos szinten jellemző a 30-40%-os visszaesés a járvány előtti időszakhoz képest.
1908. május 30-án a Misztrik L.-féle elektro-bioskop érkezett Celldömölkre. A 600 személyes sátorban a kynematograph-hoz és a világításhoz szükséges energiát 12 lóerejű gőzgéppel állították elő. A változatos műsor miatt nagy tömegekre számítottak, de a vállalkozás csak rövid időt tervezett tölteni a városban. Előadásokat naponta este 8 és 9 órakor tartott, mindennap új műsort mutatott be. Június közepén a mozi az egyik alkalmazott gondatlansága miatt leégett, az előadásokat az új csarnok építéséig a Korona szálló nagytermében tartották.
1913. december 8-án nyitott az Uránia Mozgóképszínház, amely ma Csákányi László nevét viseli. Ebből az alkalomból háromnapos programsorozattal ünnepelték meg a jubileumi fennállást. Bár maga az ünnep decemberben történt, fontosnak tartottam megemlíteni.
Ismét egy fergeteges moziéjszakával lep meg minket az Etele Cinema február 2-én 18 órától másnap reggel kb. 5:30-ig. Az előző év legjobb filmalkotásait vetítik kilenc moziteremben egy éjszakán át. A belépő ára 5990 Ft, amellyel korlátlan mozizási lehetőséget kapunk reggelig, ingyenesen parkolhatunk az Etele Pláza parkolójában, valamint 10% kedvezménnyel vásárolhatunk a mozi büféjében.
Kárpátia Filmszínház néven mozi nyitott Szegeden a Délvidék Házban. A helyszín ismerős lehet, hiszen 2019-ben itt működött időszakosan a Belvárosi Mozi, mivel annak épületét kívül-belül felújították. A megnyitásra még december 8-án került sor többek között bocskai díszöltözéket viselő lovas huszárokkal. Az eseményen jelen volt Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár.
A Malom Bevásárlóközpont és benne egy multiplex mozi ötlete már a 2000-es évek elején körvonalazódni látszott. 2003 júniusában a gazdasági malom silóinak felrobbantásával a modernizálódó városközpont utolsó ipari létesítménye is eltűnt. Egy több emeletes üzletközpontot terveztek a helyére, az alapkövet 2004-ben tette le az ES Invest Kft. és hamarosan a kivitelezés is megkezdődött. Csakhogy a tervezésből kihagyott építészek, a lokálpatrióták és a politika óriási hisztériát gerjesztett emiatt, mert szerintük a megépítendő mamut monstrum nem illeszkedett a város arculatához. Demonstrációk kezdődtek és a helyi sajtóban is napi szintű csatákról lehetett olvasni, amelynek áldozata leginkább az akkori polgármester volt, akit saját támogató pártja is kizárt színeiből.
2015 december utolsó napjaiban jelent meg a Bem Mozi közösségi oldalán, hogy 2016 januárjában újraindul a Bem Mozi. Nem is akármilyen formában, kult- és klasszikus filmek mozijaként az ország első „repertory cinema”-jaként. Kezdetben eredeti nyelvű 35 mm-es vetítésekkel indultak projektoros magyar felirat kiegészítéssel, később a filmeket is projektorral adták.
Január 19-e a Popcorn Világnapja, ebből az alkalomból a Sugár Mozi 50% büfé kedvezménnyel lepi meg azokat, akik a holnapi (pénteki) napon látogatnak el hozzájuk. A büfében minden popcorn és popcorn menü 50% kedvezménnyel vásárolható.
A pápai mozi merész vállalkozásba fogott, január 15-től hétfőn, kedden és szerdán naponta egyszer artfilmeket is vetítenek. Ezzel eddig erre a Kult-szerda nevezetű eseményen lehetett számolni, de akkor sem minden szerdán. A vezetés igyekszik a legkülönfélébb és a leginkább érdekes darabokat vászonra vinni. Erre leginkább azért nyílik lehetőség, mert a minőségibb közönségfilmek elmaradoznak a kínálatból és marad hely a rangosabb, magasabb művészeti értékkel rendelkező darabokat bemutatni.
A Margit körúti kis mozi komoly technikai fejlődésen ment át és mindjárt egy Sony SRX-R320-as, 4K felbontású vetítőgéppel lett gazdagabb, amelyet a Gobuda Moziból szereztek meg december közepén. Az első vetített film az Igazából szerelem december 22-ei vetítése volt ezzel a géppel. Ezentúl nem csak klasszikusokat, hanem premier filmeket is vetíteni fog a kedvelt szórakozóhely, ezen felül megmaradnak a speciális események is.
