Bejegyzéskép Még hétfőn megjelent Magyar Közlönyben, ahol tételesen leírták, hogy a 4 milliomodik első beoltott megléte esetén milyen intézkedésekkel és lehetőségekkel nyithatnak ki a kulturális létesítmények, többek között a mozik is. Péntekre sikerült meglépni ezt a számot és szombattól már az oltási kártya birtokában, valamint a 18 év alattiak a szüleik kíséretében látogathatják a filmszínházakat.

2021. május 02. vasárnap

Bejegyzéskép A miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy túlvagyunk a 2 és félmilliós beoltottságon, amely a Covid-19 járvány okozta megbetegedések ellen véd. Ennek okán lazítanak a korlátozásokon és a szolgáltatók már kinyithatnak, valamint a kijárási korlátozást is kitolták 20 óráról 22 órára. Ám a moziknak még mindig zárva kell lenniük.

2021. április 13. kedd

Bejegyzéskép 2021 tavaszától 2022 tavaszáig tart az Eurocenter teljes felújítása. A bevásárlóközpont több mint 20 éves fennállása óta ez lesz az első nagygenerál, amelynek a mozi is része lesz. A Wing 2018-ban vásárolta meg a plázát, amelynek a felújítását idén áprilistól fokozatos lezárással kezdi meg.

2021. április 11. vasárnap

Bejegyzéskép Húsvét alkalmával ismét otthon mozizhatunk a Kuktik Köki jóvoltából. A Kultik most egy egyedi ajánlattal ajándékozza meg a mozizni vágyókat és bár az otthon filmnézés nem ugyanolyan, mint a moziban, kárpótlásul igyekeztek kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvezni az online mozival, amelyet április 2 és 5 között lehet beváltani.

2021. április 04. vasárnap

Bejegyzéskép Szemesen az első filmvetítésre 1923 novemberében került sor a Kohn-féle vendéglőben, az úgynevezett Híres Csárdában. A gépésznek még kézzel kellett hajtania a vetítőgép karját. A vetítés a vendéglő mögötti részen egy nádból épített helyiségben volt.

2021. március 19. péntek

Bejegyzéskép Nem kecsegtetünk senkit sem azzal, hogy nagy hírekkel szolgálhatunk, hiszen a Covid-19 járvány és a veszélyhelyzet miatti teljes leállás a téli hónapok egészét érintette. Azonban történt néhány fejlesztés, amely néhány apró hírrel és nagyobb tervvel kiegészülve megemlítendő. Plusz hiánypótlást is be kell illesztenünk 2 tavalyi és egy tavalyelőtti lemaradt hirrel.

2021. március 01. hétfő

Bejegyzéskép A mozik világa a tökéletes felé halad, mint ahogyan a Lumiere fivérek 125 évvel ezelőtt létrehozták az első filmet és ez mind terjedelemben, mind tartalomban felfejlődött. Művük első nagy ugrása a hangos filmek voltak az 1920-as évek végi gazdasági válság közepén, amellyel átvészelhették a nehéz időket és a kíváncsi közönség életben tudta tartani a mozit, mint szórakoztatás lehetőségét.

2021. február 27. szombat

Bejegyzéskép A Kossuth Filmszínház és Teátrum épületében évtizedes kihagyás után újra megnyílt a mozi szeptember 3-án. Az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásából fejlesztésre került a színház audiovizuális rendszere és ennek megfelelően tudták fejleszteni az épületet valamint a mozihoz szükséges berendezéseket is.

2021. február 25. csütörtök

Bejegyzéskép A kormány újabb mentőcsomagot ad a moziknak a koronavírus járvány hatásainak enyhítése érdekében vissza nem térítendő támogatás formájában. Az igényelhető keretösszeg 610 millió forint.

2021. február 18. csütörtök

Bejegyzéskép 1938. október elején a Deák Ferenc utcai járókelők arra lettek figyelmesek, hogy a régi Singer-vendéglő rozoga épülete lebontásra került. Helyére építési engedélyt kértek. Kiderült, hogy itt hamarosan a város mozgófényképszínháza fog felépülni. A második mozi engedélyese özv. Görgey Béláné, aki újév elejére tervezte a mozi megnyitását.

2021. február 16. kedd