Egy év múlva megújul az Eurocenter és benne a mozi is

2021. április 11. vasárnap | Írta: Forgács Balázs
2021 tavaszától 2022 tavaszáig tart az Eurocenter teljes felújítása. A bevásárlóközpont több mint 20 éves fennállása óta ez lesz az első nagygenerál, amelynek a mozi is része lesz. A Wing 2018-ban vásárolta meg a plázát, amelynek a felújítását idén áprilistól fokozatos lezárással kezdi meg.
A pláza többek között igazodva a kor trendjéhez úgy gondolja, hogy ma egy vásárló nem a gyorsan kívánja elintézni ügyeit, hanem családdal, barátokkal minőségi időt kíván eltölteni. Ehhez megfelelően alakul át Észak-Buda legfontosabb bevásárlóközpontja. A moziban kicserélik a burkolatokat, a fotelüléseket és a hangrendszer is komolyabb felújítást kap. A tervek szerint a nagyteremben maradnak a színházi előadások, a jövőben pedig újra 6 moziteremben várják majd a nézőket megújult, 21. századi környezetben.
 
fotó: magyarepitok.hu
Utoljára frissítve: 2021. május 13. csütörtök 13:53