Bejegyzéskép Az ősszel történt, de az előző összefoglalóba nem került bele az Art+ Cinema mozi nagyobbik termének digitális átállása, mivel mi magunk sem értesültünk az eseményről. Szóval a Lugosi terem egy Christie típusú DCI vetítővel gazdagodott, amelyet a Rooftop Cinema adott bérbe nekik a nyári elején kezdődő vetítési szezonig. Na de nézzük a decembertől februárig tartó hírösszefoglalót, amely nem volt éppen unalmas.

2018. március 02. péntek

Bejegyzéskép Kisvárdán – hasonlóan más településekhez, kezdetben nem volt önálló épülete a mozinak. Az úgynevezett Nagyvendéglő színházterme fogadta be az olykor–olykor idejött vándor kinematográfusokat. Ahogy a mozgófénykép népszerűsége nőtt, egyre jobban megtalálták számításukat a vállalkozók. Így gondolta ezt Pallai Endre is, akinek a kisvárdai képviselő–testület 1913. december 29–én 25 évre szóló kizárólagos jogot adott mozgófényképszínház létesítésére, évi 500–1000 korona bérfizetése mellett. Az építés előmozdítására 1914. január 5–ével, a Kisvárdai Apolló Mozgó Részvénytársaság ötszáz koronáról szóló részvényeket bocsátott ki. Az új mozi 1916–ra épült meg.

2018. február 21. szerda

Bejegyzéskép Kevesebb mint egy hónap leforgása alatt újult meg a Cinema City Arénában találhat VIP mozi.

2018. február 13. kedd

Bejegyzéskép A második világháború után, egy étteremből átalakított épületben nyitották meg Visegrádon a Duna Mozit. 1971-ben egy komolyabb – a kor „ízlésének” megfelelően szocreál - korszerűsítésen esett át a kisebb részben középkori, nagyobb részben barokk alapokon nyugvó 80 cm vastag falú épület, és ekkor természetesen technikailag is megújult a filmszínház.

2018. február 12. hétfő

Bejegyzéskép Budán a Mom Park Bevásárlóközpontban hónapok óta nagy a készülődés a mozi megnyitása körül, az aprólékos munkával átépült exkluzív multiplex páratlan a magyar mozik sorában nem csak az extra kényelem, hanem a kiegészítő szórakoztató egység miatt is, mint a több pályás bowling. Pénteken pedig már elérhetővé válik a honlapon az online jegyfoglalás funkció is az üzemeltető ígérete szerint.

2018. február 08. csütörtök

Bejegyzéskép Mint azt megszokhattuk, januárban jegyáremeléseket hajt végre a mozik kb. 70%-a. A Cinema City mozihálózat minden évben 30-40 forinttal emeli a jegyárait, ám az Aréna moziban lévő VIP mozi díjtételei brutális módon emelkednek.

2018. január 24. szerda

Bejegyzéskép Idén januártól Székesfehérvár önkormányzata üzemelteti a város szerves részét képező artmoziját, amelyről december elején szavazott a város közgyűlése. A korábbi működtető, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kereste meg a várost azzal, hogy elállnának a további működtetéstől. Az elmúlt években komoly infrastrukturális átalakításokon esett át a filmszínház: megújult az előtér, a nézőtér, az ülések, a vászon, a hang- és vetítőrendszer, lett 3D rendszer és online jegyfoglalás, valamint bankkártyás fizetési lehetőség is.

2018. január 09. kedd

Bejegyzéskép Az év utolsó napja a Szentestéhez hasonlóan korábbi zárást jelent a magyar filmszínházak zömében, más mozik viszont ezen a napon sem nyitnak ki, egy-két vetítőterem viszont késő estig várja a vendégeket és egy nagy koccintással zárják az esztendőt. Újévi kijózanodáshoz igazítva nyitnak ki másnap főleg délután, de előfordul olyan egység, ahol már rendben 10-11-kor indulnak vetítések.

2017. december 30. szombat

Bejegyzéskép Évről évre Karácsonykor érdemes figyelni a mozik műsorait és közleményeit, mert meglepetés érheti azokat, akik más napokhoz hasonlóan rutinból mennének moziba Szenteste. Országosan 24-én 14-16 óra körül indítják az utolsó vetítéseket a mozik, de 25-én közülük többen nem nyitnak ki délelőtt, mutatom, hogy melyek ezek.

2017. december 23. szombat

Bejegyzéskép A Star Wars 250-300 forintos áremelkedést hozott a Mammut török üzemeltetésű mozijában. Úgy tűnik tarthatatlan maradt az alacsony jegyár, amit a Cinema City átlagára alatt szerettek volna tartani. Az előd üzemeltető is jóval a piaci ár felett tartotta itteni árait a brutálmagas bérleti díjak miatt.

2017. december 19. kedd