Az új mozgószínház az Apolló Mozgó nevet kapta s a legnagyobb komforttal van berendezve. Csinos erkély és földszinti páholyai, kényelmes ülőhelyei, azoknak ügyes elrendezése és a vászonra hozott darabok értékes volta városunk egyetlen és elsőrendű szórakozó helyévé teszik, írta meg Felsőszabolcsi Hírlap: Megnyílt az új mozi címmel 1916 elején.
1934-ben új tulajdonosok kezébe került az Apolló Mozgó Rt, a régiek nem fizettek a kikölcsönzött filmekért, ezért a filmeket forgalmazók feketelistára tették Kisvárdát, így a közönség leszokott a mozizásról.
A mozi rövid leállását követően folyamatosan működött tovább. 1964 tavaszán 1 milliós költséggel megindul a felújítás, mellyel szélesvásznú filmek vetítésére is alkalmassá tettek és szeptemberre át is tervezték adni. Végül több határidő módosítást követően csak 1965 nyarán adták át a korszerűsített mozit. Egy újabb belső felújítás 1987 júniusában a kezdődött el - mely lehet azt mondani - folyamatossá vált. Ekkor a Béke filmszínházban video mozi is működött. Új vetítőgépek, kulturált mellékhelyiségek építése mellett, a székek cseréje is megtörtént 1991 elején.
Ezzel le is zárult a Béke Mozi története, mert rövid működési idő után az érdektelenség miatt bezárt. Az új évezredben már a lebontott mozi területét rendezték, hogy megépüljön egy a városképbe illő, a városközpont rendezési tervének megfelelő, rendezvény és konferenciaközpont a Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítésével és azzal összekapcsolva.
Az elmúlt időszakban szinte naponta láttam a szakszerű precizitással végzett bontási munkákat, s folyamatosan jutottak eszembe az elmúlt több mint fél évszázad emlékei. A nézőtérre bal és jobb oldali bejáratok voltak. Az 50–es években még megvolt a karzat és a páholyok. A két oldalsó bejáratok között pedig ruhatár is volt. Gyerekként, a többi hasonló korúakkal együtt az 50 filléres zsöllye faszékeire ültünk az első négy sorba. Ha nem tetszett a film nyiszorogtattuk, recsegtettük azokat – mesélte a város egyik idősebb lakója.
A hatvanas évek felújításával más csak a baloldalon lehetett a már átalakított nézőtérre bejutni. Megszűnt az erkély és a páholyok. Az új gépház kialakítása miatt a jobb oldali bejárat lett a gépház lépcsős bejárata, mivel a karzat helyén az új, szélesvásznú filmek vetítésére alkalmas gépek lettek beállítva. Az előcsarnokban a ruhatár helyén büfé üzemelt. A falakon plakátok és az elmúlt és az akkori évek nagy színészegyéniségeinek nagyméretű fotói voltak láthatók.
A hatvanas évek végén Kisvárda adott otthont a megyei film–és filmesztétikai klubok nyári megyei táborának, Veress József filmesztéta vezetésével. Neves rendezők, operatőrök és színészek is vendégei voltak egy–egy alkalommal a kisvárdai tábornak. Járt itt, Raffai Anna, operatőr–rendező, Herskó János filmrendező–filmpedagógus, Kósa Ferenc s sokan mások. Olyan filmek megtekintésére is volt lehetőség, amit az akkori nagyközönség nem láthatott. Szép emlékek voltak ezek.
A ma már nem álló mozi falai, a lebontott téglái magukkal vitték az emlékeket, hogy helyet adjanak az újnak, a városközpontot impozánssá tevő korszerű létesítményének, a rendezvény és konferenciaközpontnak, a városközpont új arculata kialakításának.
Várdaplex Cinema néven, 2014-ben a Művészetek Házában új kezdeményezésként a Szabolcs Cinema Kft egy 97 fős mozitermet épített, amelyet április 3-án adtak át a közönségnek. Nem sokkal később, ugyan ebben az évben október 2-án egy második – 102 fős - moziterem is megépítésre került a bővebb filmkínálat és a megnövekedett érdeklődés miatt.
A Művészetek Házának baloldalánál választották le és alakították ki a mozit, önálló üzemként működtetve, amely a város központjában, a Flórián téren látható. A közelben állnak meg a helyközi és távolsági buszok, valamint mintegy 300 méterre lévő vasúti megállóhely is egyszerű megközelítést tesz lehetővé. Az egyéni közlekedést használók számára ingyenes parkoló, a kerékpáros vendégek az erre kijelölt állványzatnál zárhatják le járműveiket.
A mozi előtere plakátokkal díszített, szemben a jegypénztárral egyesített büfé van, ahol kulturált módon, kihelyezett üléseken várhatjuk meg, amíg beengednek minket a nézőterekre. A mozijegyet kizárólag készpénzzel válthatjuk meg, a telefonon lefoglalt jegyeket az előadás kezdete előtt legkésőbb 30 perccel válthatjuk meg, különben törlődik a foglalás és a helyeket értékesíthetik. A büfé széles elemózsiakínálatának része a frissen pattogatott kukorica, szószos nachos, különféle csokoládék, cukorkák, nyalókák, snackek, chipsek és szénsavas-, rostos üdítők, valamint ásványvíz.
A légkondicionált és akadálymentesített mozitermek egy folyosón érhetők el, amelyeket világító, színes neoncsövekből megformált számokkal jelzik. A klimatizált termek lépcsőzetes üléselrendezésű, magas háttámlás, kartámaszos, pohártartós fotelülésekkel berendezett. Az ülések számozottak, a jegyek helyre szólnak, a könnyebb tájékozódást megkönnyítendő, a lépcsőbe színes világítócsík van építve, valamint a sorok számát a sorok végén jelzi világító szám. A gépházban 2 db Christie CP2220 vetítőgép dolgozik, emellett CP750-es hangprocesszor vezérli az erősítőket. A termek Dolby Digital hangrendszerrel felszereltek. Mindkét vetítőgép alkalmas 3D tartalmak kivetítésére, az alkalmazott rendszer a színszűrős technológián alapuló Dolby 3D, a mozi ehhez biztosítja a szemüvegeket, ezeket pedig előadás végén vissza kell adni.
A filmkínálatában igyekeznek a legfrissebb szórakoztató filmeket elhozni hétről hétre, a kicsiknek szóló animáció éppúgy a kínálat része, mint a felnőttebbeknek szóló vígjátékok és a nagykorúaknak szóló drámák, horror és akciófilmek. A nyitva tartás is a nézőkhöz igazodik, 15:30-tól 20:30-ig kezdődnek előadások, de pénteken, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapon korábban, 13:30-tól is indulnak vetítések és pénteken, valamint szombaton egy késő esti műsorsáv is része a kínálatnak.
A jegyárak vidéki viszonylatban is átlagosnak tekinthetők egy teljes árú jegyet 1350 forintért válthatunk meg, kedvezményesen pedig 1150 forintért, 3D jegy esetén ugyanez 1450 forintba kerül, kedvezménnyel pedig 1250 forintba. A kedvezményt gyermekek 12 éves korig vehetik igénybe. Csoportos kedvezményről a mozivezetőnél lehet érdeklődni.
A mozi vezetése révbe ért a fejlesztéssel, a gazdag műsorral igyekeznek a régióban tartani a látogatókat, akik gyakori látogatással hálálják meg szeretett filmszínházukat.
forrás: Szabolcs Online