A magyar televíziózás hivatalosan 1957. május elsején indult útjára, már 1956 tavaszától voltak kísérleti adások kedden és pénteken, majd 1989. január 1-ig hatnapos rendben hétfő kivételével minden nap sugároztak. A hétfői szünnapot többek között a mozik is kihasználták azzal, hogy ezen a napon kedvezményes nappal csalogatták be műsoraikra a nézőközönséget.
A Vigadónak nevezett első színház 1877 júniusában nyitott meg a Megyeház utca 5. alatt. A deszkából épült, födetlen nézőterű színkörből csak a színpad volt fedett. 1891-ben Tokár Andor megvette a három utcára nyíló telket a faszínházzal együtt. Az utolsó előadást 1902-ben tartották, mert a tulajdonos mozgószínházzá, későbbi nevén mozivá alakította.
Május első vasárnapja az anyák napja, ebből az alkalomból több mozi is kiveszi a részét, ki így, ki úgy. Vannak, akik programot hirdetnek, mások olcsóbb helyárakat kínálnak vagy ajándékjegy vásárlásra ösztönöznek, írásomban néhány akcióra hívnám fel a figyelmet.
A Budapest Film Zrt támogatói kuponját egy sokkal kezelhetőbb jegytípus váltja fel, hogy még hangsúlyosabbá váljon azoknak, akik támogatni szeretnék kedvenc mozijukat.
Vajda József 1934. május 2-án született, Makón. Mozigépészként dolgozott, főként a Szabadság Moziban 1952 és 1975 között, vele beszélgettünk a moziban töltött időszakról.
1901. április 30-án mutatták be az első magyar filmet A táncz című alkotást. Ebből az alkalomból idén szintén ezen a napon számos mozi vetít csak vagy jobbára magyar filmeket. A Cinema City és az Etele Cinema például akciós jegyárral várja a közönséget. A legújabb magyar filmek mellett igazi ritkaságok vagy régen nem látott alkotások is a vásznakra kerülnek. Más mozik tematikus filmvetítésekkel, közönségtalálkozókkal várják az érdeklődőket.
Négy hetes szünet után újra lesz mozi Nyergesújfalun, Kaposváron már egy hete, Kecskeméten május 1-től költözik vissza a mozi eredeti helyszínére. A 10-es út menti mozi üzemeltetőváltás miatt szünetelt, a két megyei jogú városban pedig a megnövekedett rezsiárak miatt döntöttek korábban úgy helyi szinten, hogy az elsőadásokat ugyan megtartják, de összevontan más kulturális létesítményben szervezik meg, ez áll vissza most
Április 28-án délutántól másnap hajnalig két helyszínen lesz éjszakába nyúló filmözön. A népszerű program egy karszalaggal kínál 5-6 mozizást tulajdonosának és a programban az elmúlt hónapok legemlékezetesebb filmjeit tűzik műsorra, szóval, ha bárki lemaradt vagy újra megnézné ezeket a filmeket, annak itt a lehetőség.
Nyugdíjas filmklubot vezet be az Etele Cinema, kéthetente szerdánként egy kijelölt koradélutáni előadásra csupán 990 forintért ülhetnek be a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők, bár a hirdetmény szerint a promóció a 65 év felettieket célozza meg, a kedvezmény minden nyugdíjasra vonatkozik, azokra is, akik még nincsenek 65 évesek.
Április 24-től várhatóan június elejéig komoly átalakítási munkálatok kezdődnek a nagykörúti művész moziban. A Pannónia Mozik hálózat komoly terveket dédelget, ezért nem csak megújul a mozi, hanem a teremkapacitás is megnövekszik.
