Mozivilág: Milyen gyermekkori emlékei vannak a moziról? Járt-e előadásokra fiatal korában?

 

Vajda József: Soha nem jártunk moziba. Apámat elvitték katonának és soha nem tért haza. Anyám itt maradt három gyerekkel és nem volt pénzünk arra, hogy moziba járjunk.

 

Mozivilág: Hogyan jutott el mégis a mozigépész szakmáig?

 

Vajda József: Munkát kerestem. Mondták, hogy van a mozinál kifutói állás. Filmet hordtam, a gépházban tekercseltem. Szorgalmas és kitartó voltam, a mesterem mindenre megtanított, de nagyon nehezen vizsgáztam le, meg akartak buktatni, mert nem értettem az akkori politikai rendszert. Minden gyakorlati tárgyból négyes és ötös voltam, ha valaki nem tudta felmondani az anyagot, általában engem kérdeztek. De mivel látták, hogy nagyon talpraesett vagyok, sikerült vizsgát szereznem. Megígértették velem, hogy foglalkozzak többet a politikával.

 

Mozivilág: Miből állt a munkája?

 

Vajda József: Filmet szállítottam az állomás és a mozi között oda-vissza, besegítettem jegyet kezelni, helyre kísértem a gyerekeket és a felnőtteket. Enyém volt az alsó rész, ott engedtem be a mozizókat, a kolléganő pedig a páholyra. Nekem van egy rossz lábam, térden fölül akarták levágni 1944-ben, végül erre nem került sor. Nagy nehézségekbe ütközött menni vele, lépcsőzni kínkeserves volt. Főleg a Szabadság Moziban vetítettem huszonegy éven keresztül, egy évet a Vörös Csillagban is, de ott harminc lépcsőfok vezetett a vetítő gépházba, ezt a lábam nemigen bírta és elég is volt ott annyit dolgozni, de a Szabadságban egy emelvényen voltak a vetítőgépek, ez kevésbé volt megterhelő számomra. 1952-ben kezdtem dolgozni a moziban. Akkor még a „Gálbácsi” (Gál Imre) volt a főnök, még 1918-ban ott kezdte a fiatalkori pályafutását. Ennek a Gál bácsinak a keze alatt dolgozott még az apám is. Kifutó volt, mint én a kezdetekben. De nem sokáig dolgozott, mert elvitték katonának. A mozi beiskolázott engem mozigépész tanfolyamra, Szegeden pedig levizsgáztam.

 

Mozivilág: Mondana néhány gondolatot Gál bácsiról?

 

Vajda József: Nekem még nem volt vizsgám, amikor már fent voltam a gépházban segíteni. Nem volt kötött a munkám, de szóltak előre, ha délelőtt mennem kellett a filmért vagy a híradó anyagáért, délután hamarabb mentem be, hogy kell-e valamit segíteni, meg a postára vittem a pénzt. Ezek voltak nagyjából a kifutó munkái. A tűzoltóságtól voltak itt négyszáz tanulóval. Jöttek a moziba, teltházzal ment kettő előadás, mert úgy fértek be. Én fent voltam a gépházban a Gál bácsival és akkor előfordult olyan, mert betyár volt az öreg, nagy nőcsábász, hogy utánament a szép lányoknak, fűzte őket a szemben lévő kocsmában és valahogy elfelejtkezett róla, hogy előadást tartottunk a tűzoltóknak, nem jött vissza. Aztán azt kérdezte a főnöknő, hogy el tudom-e kezdeni az előadást nélküle, mondtam, hogy igen, bekapcsolom a gépet, a hangot és már megy is az előadás. Nem is volt semmi baj. Már a vége felé volt a vetítés, jött az öregúr, kérdezte: Hát te mit csinálsz? Mondom, előadás van. Ő: Mit csinálsz? Mondom előadás van, vetítek a tűzoltóknak. Azt mondta erre: Na? Minden a legnagyobb rendben? Mondtam neki, hogy semmi baj. Amíg lement egy tekercs, a másikat bekapcsoltam, tekertem vissza a lejárt tekercset, tettem fel az újat.

 

Mozivilág: Milyen élete volt mozigépészként?

 

Vajda József: Dolgoztam, szerettem azt, amit csináltam. Ezen kívül a Gál bácsinak rengeteget segítettem a szőlőjében, a motorja hátsó ülésére felpattantam, vittük a permetezőt, segítettem neki metszeni, garatolni, szüretelni, de krumplit és gallyat szedni is, teljesen el voltam nála foglalva. Pihenés nem sok volt, de nem dolgoztunk annyira, hogy hajtani kellett volna. Nagyon szeretett az öreg és szívesen segédkeztem is neki. Felkarolt, fiatalként hálás voltam neki, nem úgy voltak a fiatalok akkor, mint most, nagyon alkalmazkodónak kellett lennem. Apám ott maradt a fronton és a Gál bácsi apám helyett apám volt. Adott pénzt, vacsoráért küldött a boltba, együtt ettünk a gépházban. De az öreg hamar meghalt, mert felakasztotta magát. Odaadta a házat és magát gondviselésre, nem egyeztek meg, sok volt a nézeteltérés és végül önkezével vetett véget az életének, kb. 70 valamennyi éves volt.

 

Mozivilág: Milyen gépeken vetített és hol még Makón kívül?

 

Vajda József: Ernemann I.-esen, aztán jöttek másmilyen szenes gépek, több százezer gyertyafénnyel egyezett meg a fényük, a szénpálcákat kézzel kellett utána állítani, hogy megfelelő ívfény legyen. Hátul volt a tükör, a képet pedig fókuszba kellett pozícionálni. A Vörös Csillagnak volt egy külön gépe is, amely a kertmoziban vetített nyaranta. Makón kívül Csanádpalotán, Apátfalván, Magyarcsanádon, Kiszomboron, a szegedi Vörös Csillag Moziban, Hódmezővásárhelyen a Tervben, meg a kertmoziban nyáron vetítettem.

 

Mozivilág: Hogy mentek az első önálló előadások? Emlékszik rá, hogy mit vetített először?

 

Vajda József: Jól mentek, az öreg megtanított a normál és a keskeny filmek vetítésére, orosz gépen ugyanúgy, mint a németeken, nem volt kifogás rám, de nem emlékszem az első filmemre sajnos.

 

Mozivilág: Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie pályafutása alatt? Voltak-e emlékezetes események, jellegzetes hibák?

 

Vajda József: Volt, hogy nem hajtottam át a filmet és fejjel lefelé ment a film, akkor nem volt hang. De ezt pillanatok alatt orvosolni lehetett. Gál bácsi idejében volt akkora tűz, hogy a tekercselő is megolvadt, még vetítettem az akkor megégett vetítőgéppel.

 

Mozivilág: Kikkel dolgozott együtt?

 

Vajda József: Halász Karcsi bácsival (Kari bácsi), Rozsnyai Jancsival, Fekete Sanyival játszottunk a Vörös Csillagban, Kiss Sándor átjárt hozzánk a Dózsából és a Proda Sándorral a kismoziban, ő ilyen felesküdött gépész volt, úgy nevezték, mert nem hajolt le semmiért, meg semmit nem csinált a gépészségen kívül. Nem beszéltünk egymás nyelvén, hiába volt a sógorom, mindig nyírt, piszkált engem. Besúgó volt, mindenkivel rosszban állt, de nem szerette senki. Egyszer bementem az MZ-mel a szakadó esőben Hódmezővásárhelyre, ahol azért, hogy befogjam a számat vele kapcsolatban, egy egyhetes jugoszláv dunai hajókirándulást adtak teljes ellátással, ami egy fillérembe sem került. De nem sokat élvezte a nyugdíjat, nem volt 60 éves, amikor meghalt. Mindegyikünknek voltak hobbijai a Kiss Sanyinak a tv és a rádió, Prodának a rádió, Fekete Sanyinak a fényképezés, nekem meg a villanyszerelés. Három villanyszerelőnek voltam a bedolgozója, véstem a falat, becsöveztem, meg aztán már én csináltam egyedül. Bán Rozália (Rózsi néni) a moziüzemi vállalat vezetője volt, egyszer megesett, hogy elkéstünk a munkából, igazi betyárok voltunk. Ez a nő nézte az órát, azt mondta: Jóska magánál mennyi az idő? Mondtam nekem jól jár az órám, ennyi meg ennyi. Le akart teremteni miatta. Nagy kommunisták voltak a lányával együtt, aki a kommunista pártnál volt valami magas beosztásban.

 

Mozivilág: Voltak olyanok, akik az ön kezei alól kerültek a szakmába? Milyen tapasztalatai voltak velük kapcsolatban?

 

Vajda József: Nagyon szerettem tanítani, sokan kerültek ki a kezem alól, valamilyen Jóska, kőműves szakmájú gyerek, beugró volt, a Hegyi Gyurka, Ács Miklós. Ügyesek és talpraesettek voltak.

 

Mozivilág: A családja is mozis volt, a fia tizenévesen már egyedül fűzte be a filmet. Milyen kapcsolatuk volt a mozival?

 

Vajda József: A feleségem pénztáros volt a moziban, ott ismertem meg őt, de 4 év után elváltunk, egy fiunk született, ő a tanári pályát választotta.

 

Mozivilág: Milyen érzéseket ébreszt önben a múlt és a visszaemlékezések?

 

Vajda József: Mivel egy filmeket sokat vetítettem, mindig tudtam idézni belőlük. Kórházban voltam, a volt szomszédommal együtt feküdtünk bent, meséltem a filmeket, meg a moziról. Például: „Fiatal katonák ültek a padokon a párjaikkal és jött a káplár, nem köszöntek neki és erre egy filmes idézettel szólította meg őket: Hogy ülsz itt büdös bundás? Erre mondta egy kisfiú: Ne bántsa káplár úr, mi egy faluból vagyunk. Erre a káplár: Egyen meg a fene benneteket a falutokkal együtt!” Ezeket a jeleneteket, soha nem felejtem el. A tizedes, meg a többiek, meg az ilyen magyar filmekből sokat idézek, szerettem mesélni. Van még pár ilyen szólás, amelyek jó emlékeket idéznek fel bennem. Soha nem felejtem el az egyik Páger kisfilm nyitóját, ment a csutkás kocsi be a kapun, a kocsis asszonya nyitotta ki, a kocsi beakadt az ajtóba, az megbillent, az asszonyra borult rá a csutka, de a férje nem őt kereste a rakomány alatt, hanem megállapította, hogy „soha nem lesz ilyen rudam”, eltört a kocsirúd. (nevet)

 

Mozivilág: Mi volt az oka, hogy pályát váltott? Volt még kapcsolata a mozival később?

 

Vajda József: A fegyvergyárban kaptam jobb fizetésű munkát 1975-ben, ezért azt vállaltam el. Amikor már nem voltam mozis, a néném hívott moziba. Kérdeztem tőle, hogy mit adnak? Azt mondta: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, egy magyar film volt, na ezt láttuk. De utána már nem volt közöm a mozihoz.