Szegedet viszonylag hamar elérte a mozgófényképek újdonsága, más városokkal hasonlóan itt is a vurstlik, mutatványosok és kávéházak humoros képsorai, látványos tájképei voltak a néhány méteres tekercsek főbb témái. Ha a közönség megunta a képsorokat, a mutatványosok tovább álltak, nem maradtak néhány napnál tovább. A bevételből újabb tekercseket vásároltak és így járták az országot, később már hosszabb filmeket vetítettek, amelyek a film mozgásán túl már kisebb történeteket meséltek el és csak később lettek a hosszabb cselekményű filmek.
Számos mozit hozott kihívások elé az energiaszektor, nem lakosságot érintő áremelkedése miatt. A tizenötszörös távhő-, a hétszeres gáz- és a megduplázódott áramdíj olyan kényszerintézkedésre szánta el a magyar mozisokat, amelyekt nemcsak a nézők pénztárcája sínyli meg, hanem azt is kockáztatja, hogy nem lesz kulturálódási lehetőség úgy, ahogy eddig vagy egyáltalán nem lesz.
Az Európai Art Mozi Napot az Art Mozik Nemzetközi szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére hetedik alkalommal indítják el november 13-án. A határokon átívelő esemény célja: felhívni a figyelmet a művészmozik, mint kulturális és közösségi terek fontosságára és az európai filmmüvészet sokszínűségére.
November 18-án délután 4 órakor veszi kezdetét a siófoki mozimaraton, amelyre idén 3900 forintba kerül a korlátlan film megtekintést biztosító karszalag. Három teremben 15 filmet vetítenek összesen és az egymás utáni vetítések termenként mindig azonos időpontban kezdődnek.
Néhány nappal ezelőtt nepelemek felszerelésébe kezdett a Kultik Mozihálózat Szentesen, a mozi teljes tetőzetét beborítják a napenergiát felhasználó panelek, amelyek szinte teljes egészében a moziüzem részére biztosítják az energiát.
Kecskeméten több minden más mellett, amelyet az önkormányzat tart fenn, a kultúra is takarékoskodásra kényszerül, ezért november 1-én a város art mozija a Hírös Agóra központi épületébe költözik és a heti 6 vetítés helyett csak 1-2 napon vetít, ekkor viszont 2 előadást tűznek műsorra.
A Budapest Film a megnövekedett rezsiárak miatt úgy határozott, hogy három mozijában csökkenti a vetítési napok számát és a 2 leggyengébb hétköznapon bezárja mozijait. November 7-től a Corvin, 21-től pedig a Puskin és a Toldi Art Mozik nem nyitnak ki hétfőn és kedden.
A film- és moziünnepek idén sem maradhatnak el, ezért november 3 és 6 között ismét megrendezik azt, elsősorban a Cinema City mozijaiban, de az eseményhez csatlakozik a Sugár Mozi, a Mi Mozink és a Kultik is saját rendezésű eseménnyel.
Halloween minden évben megörvendezteti a félni, rettegni, borzongni vágyókat, ezért több mozis esemény is kapcsolódik az alkalomhoz tematikus vetítésekkel, különleges programokkal, sőt véradással, valamint a témába illő filmvetítésekkel és többféle akcióval.
A Gobuda Mozi folyamatos fejlesztéséről hallani, a nyáron bejelentett és a nem sokkal korábban elbírált nyertes üzemeltetőnek nemigen volt kapacitása arra, hogy az új vetítőgépek, valamint az átépítés mellett a moziszékeket is megújítsa, ezért úgy döntött, hogy folyamatában 1-2 havonta egy-egy újabb moziterem kap ráncfelvarrást.
