Bejegyzéskép 2009 márciusában Váczi Art Filmklub néven Vácott nyitott egy kisebb mozi, pótolva azt a szórakozási lehetőséget, ami már 15 éve hiányzik a város kulturális életéből. A filmklubot üzemeltető Solymos Ákos egy hirtelen ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy filmszínházat nyit a városban. A belvároshoz közel, a váciak előtt ismert Vörösházban sikerült bérbe vennie egy helyiséget, amit ismeretségein keresztül beszerzett jó állapotú mozi ülésekkel rendezte be.

2010. július 15. csütörtök

Bejegyzéskép Július 8-án 10 vetítőteremben veszik át részben vagy egészben a digitális vetítők a régi 35 mm-esek helyét. A Cinema City hálózat szolnoki, szombathelyi, veszprémi és zalaegerszegi 4 termes multiplexeiben 1-1 digitális vetítő kezdi meg feladatát, a debreceni és győri soktermesben pedig a harmadik d-cinema is munkába áll. Mindegyik egységben a jól ismert Dolby 3D Digital Cinema adja a technikai hátteret. A vetítőgépek a Christie legújabb típusai lesznek.

2010. július 07. szerda

Bejegyzéskép Rövid mozihíreink a tavasz terméséből:- 2010. március 4-én 15 órakor vette kezdetét a 2. magyar mozimaraton a Cinema Csepelen, melyet Fölkl László nyert 104 órás, erőn felüli eredménnyel.- Budapest XVII. kerületében 2010. március 27-én megnyílt a 19 éve bezárt Maros Mozi.- 2010. április 6-án került levetítésre az első digitális 3D film az egri Uránia Filmszínházban.

2010. június 24. csütörtök

Bejegyzéskép Szeghalmon már 1906-ban voltak filmvetítések a Polgári Olvasó Egyletben, amely 1912-ben a Kávéház nagytermébe költözött. Ez volt a mozi elődje. 1924-ben a falu főutcáján épült fel az 500 férőhelyes Ambrus Mozgó. Építtetője és üzemeltetője egy helyi gazda, Ambrus Imre, aki örökségét és vagyonának nagy részét a mozira költötte. 1925-től már vetítettek benne.

2010. június 20. vasárnap

Június 10 és 23 között várja vendégeit a Cirkó Mozi a Szánsájn Fesztivállal, ahol a filmpremiereken kívül korábban vetített vígjátékokat láthatunk.

2010. június 11. péntek

Bejegyzéskép 2010. június 10-én nyílik kettő újabb kis terem a Sugárban. A télen nyílt Bacsó termet kedvezően fogadta a nézőközönség, így nem tétovázott a tulajdonos és rögtön belevágott a 46 és 42 férőhelyes Godard és Hitchcock neves rendezőkről elnevezett termek építésébe.

2010. június 09. szerda

2010. május 14-én tartotta utolsó vetítését a Bem Filmturkáló, ugyanis tűzvédelmi előírásainak nem tudott eleget tenni, illetve nincs pénzügyi fedezete ezek karbantartására, javítására.

2010. május 19. szerda

Bejegyzéskép A Westend mozijának kávézójában sikerült egy interjú keretében néhány kérdést feltennem Lovász Andreának, akit szinte lehetetlen elérni. A mozivilag.com-nak most sikerült.Mozivilág: - Hogyan látja a budapesti multiplexeket a jövőben? A mozik fő tömegközlekedési csomópontokba épülnek, kiszorítva ezzel a piacról a peremkerületi vagy a kevésbé frekventált elhelyezkedésű mozikat. Miben látja a helyzet megoldását?

2010. május 01. szombat

  2010. április 23-án 18 órától másnap reggel 6 óráig ismételten megrendezésre kerül a Mozifanatikusok éjszakája a Palace mozikban. Idén a Westend, Mammut, Lurdy, Duna Pláza és Nyíregyháza mellett már Kaposvárott is élvezhetitek a 12 órás folyamatos flm vetítést.

2010. április 19. hétfő

Bejegyzéskép Ezen a héten 3 újabb Palace moziban indul útjára a 3D digitális vetítés. A Palace Cinemas a belga Barco cég jóvoltából a DP2K-15C típusjelzésű projectorokat állítja csatasorba az Eurocenter, Duna Plaza és Pólus multiplexekben. A mai napon az Így neveld a Sárkányodat 3D című animációs filmmel indítanak a Pólusban 17:45-kor, amely a 4-es teremben láthatható. Az Eurocenterben ugyanezen a napon szintén ez a 3D lesz az első film 13:00-kor ott is a 4-es teremben.

2010. április 13. kedd