2006. december 1-én nyitotta meg kapuit a két termes Cinema Bridge, a helyi bevásárlóközpontban, amely a Puskin Mozi lebontott épületének helyén épült fel. A kezdetektől óriási érdeklődésnek és kimagasló kihasználtsággal működő mozi túlélte az analóg-digitális átállás nehézségeit és komolyabb fejlesztésekre is sor került, legutóbb például a nézőtéri foteleket cserélték le.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház idén újra Black Friday napokat tart, november 26-28 között több számos programra és az Uránia-kötetre is 30% kedvezménnyel lehet hozzájutni.
November 26-án 16:30-kor indulnak a vetítések, amelyre csak a korlátozott számban kapható karszalaggal lehet belépni és amellyel 4 filmet lehet megnézni. A Sió Moziban ez lesz a 8. ilyen éjszakába nyúló mozizás.
Eddig csak néhány vidéki és a fővárosi önkormányzat által fenntartott moziban volt kötelező a maszk viselése, de november 20-án 0 órától már az összes közösség zárt térben kötelezővé válik ennek hordása, így a mozikban is.
A Zala Megyei nagyváros multiplex mozijának 1-es art mozitermében igencsak elhasználódtak az ülések, több esetben is letörtek a pohártartók, egyszóval kiszolgálták az idejüket, ezért az üzemeltető jó állapotú, immár fejtámlás fotelekre cserélte a régieket.
A Cinema City Filmünnep váratlanul érte a mozikat, amelyek az elmúlt években az eseményhez csatlakoztak, ezért az előre meghirdetett műsorukban nem szerepelnek az akciós vetítések árai.
November 11 és 14 között ismét filmünnepet rendez a Cinema City. Kedvezményes jegyárakkal, magyar és nemzetközi filmek egész sorával készül a legnagyobb hazai mozilánc. A kínálatban 4 premier előtti és 3 premierfilmet mutatnak be, összesen több mint 30 filmet láthatunk a mozik vásznain, kevesebb mint a normál jegyár feléért. A hálózat egy nem reprezentatív felmérést készített az újranyitás utáni mozis szokásokról, amelyről kiderült, hogy 93,5% kitöltő ősszel mozis programot tervez.
Magyarország és Kelet-Közép Európa legnagyobb multiplex moziját 2008 januárjában a Cinema City nyitotta meg Budapesten, az Aréna Plázában. A Kerepesi úton lévő bevásárlóközpont az egykori lóverseny pályán épült fel, a közönség 2007 októberében vehette birtokba, ám a mozit csak 2008 január 17-én. A Keleti pályaudvar közelsége, a forgalmas Kerepesi út, nyomós indok volt a várt, nagy forgalomra, ám a kezdeti időszakban még nem így alakult. A multiplex mozi újdonságait is beleértve az egyik legnagyobb látogatottsággal bíró mozi lett. A szórakoztató egységnek három legfőbb különlegessége: a 16 termes hagyományos moziterem mellett, a ScreenX moziterem, az 5 VIP stúdió és az IMAX®.
November 1-től több korlátozó intézkedés lép életbe, ezért a közösségi közlekedési járműveken és egyes zárt tereken zajló programokon kötelező lesz a száj és az orr eltakarására szolgáló maszk viselése. Néhány mozit is érint a rendelet, mert a fővárosi operatív törzs az budapesti önkormányzat által üzemeltetett filmszínház esetében is előírja a maszk használatát.
A Halloween, vagy ahogy itthon nevezik, a halottak napja több moziban különlegességekkel vár, amelyeket már ismertettünk korábban, ám most újra jelentkezünk, mert van olyan mozi, ahol az utolsóelőtti pillanatban kristályosodott ki a program.
