Még március közepén és végén a 4-es és az 5-ös termekben cserélték ki a használt mozifoteleket újonnan beszerzett spanyol fotelülésekre. Többek között a legutolsónak átadott terem anomáliáit szerették volna orvosolni, másrészt pedig az újak strapabíróbbak és hosszabb távon is tervezni lehet velük.
Május 8-án késő este vetített utoljára a budai bevásárlóközpont 13 termes multiplexe, majd 9-én már nem nyitott ki. A Mammut oldalán a pláza átépítése mellett a mozi megújulásáról írnak. Ez azért érdekes, mert a török üzemeltetésű CinemaPINK 2017 áprilisában nyitotta meg teljesen új moziját a 2-es épületben, tavaly nyáron pedig a másikban is és bár esztétikailag rövid időn belül megkopott, felújítása nem volna időszerű.
Május 17-én ismét a művészfilmek szerelmesei vehetik birtokba a Budapest Film mozijainak 14 termét este 6-tól reggel 6-ig kezdődő filmvetítésekre korlátlan számban. Ehhez mindössze egy karszalagot kell vásárolni, amellyel egész éjjel, bármelyik mozi, bármelyik előadása látogatható, korlátlan számban.
Tavaly év végén, Balassagyarmaton a régi nagyteremben, ahol most diszkó és táncházterem működik, egy nagy vászon méretű ledfalat építettek be. A koncertek és a táncmulatságok különféle vizuális elemeinek kivetítésére használják. Az üzemeltető kapva az ötleten, különféle forgalmazók bu-rayen megjelent filmjeit ezen a felületen vetíti, egyszerre 25 nézőnek helyet biztosítva.
Dunaújvárosban április 1 óta zárva van a mozi, mert kívül-belül megszépítik az épületet, többek között a mozi leamortizálódott és nagyon csereérett üléseit cserélik, kényelmes, minden igényt kielégítőkre.
A felújítás idejére sem kell a mozirajongóknak nélkülözniük a filmeket, mert az Egyetem A épületének S01-es előadójában 24-étől a Bosszúállók: Végjáték című filmjét már itt lehet megtekinteni 3D-ben. A befogadóképesség 190 fő, ami ugyan elmarad a mozi 520 férőhelyétől, de legalább ideiglenes helyen oldják meg a vetítéseket.
A Balaton legnagyobb városában 2012 nyara óta működik az a kéttermes mozi, amely többszöri megújulásának és színes műsorainak, valamint kulturális programjainak köszönhetően elérte a lehetőségeinek a határait. Az üzemeltető évek óta egy új moziterem kialakításán fáradozik, amely most a kivitelezési fázisba került.
Március 29-én pénteken kitárta kapuját a Bu Da Joy Club, amely egy különleges, 10 pályás bowlingpályát és koktélbárt tartalmaz. A létesítmény a korábbi 2-es terem helyén nyílt meg.
Gazdag telünk volt. Bővelkedett mozis eseményekben ez a három hónap és akad olyan hír is mindjárt a felsorolásunk elején, amivel igencsak lemaradtunk, sajnos nem mindegyik eseményről tudunk, sokszor csak a mi utánajárásunknak köszönhetően sikerül egy-egy fejlesztésről tudomást szereznünk.
A Cinema City mozihálózat első vidéki és egyúttal második magyar multiplexe 10 teremmel 1998. szeptember 8-án nyílt meg a Győr Plázában. A város egyik legnagyobb lakótelepének szélén található komplexum Magyarország egyik legforgalmasabb vidéki mozija.
Csütörtökön birtokba vehette a nógrádi közönsége a megyeszékhely mozijának kisebbik termét, ahol új, kényelmes, spanyol fotelüléseket épített be mozi üzemeltetője. A mozi megújítása nem csak az ülések cseréjében mutatkozott meg.
