Bejegyzéskép Több magyarországi mozi is igyekszik megszólítani a szerelmespárokat egy felejthetetlen élményre a szerelmesek napja alkalmából. Akciós mozi, nyereményjáték, ajándékok egész sora hullhat az ölünkbe, ha tudatosan választunk mozit és időpontot. Ebben segítünk most.

2022. február 10. csütörtök

Bejegyzéskép A mai József körút és az Üllői út sarkán lévő telken egykor a Gschwindt szeszgyár terült el, de 1911-ben a környék lakóit zavaró, már-már veszélyes iparépületet átköltöztették Lágymányosra. Az itt maradt gyárépület 1912-ben lebontásra került, majd parcellázták a területet. 1914 tavaszán új épületegyüttesek építését kezdték meg. 1918-ban pedig Kolosszeum néven egy 5600 befogadóképességű színházat szeretett volna építeni az Unió Színházüzemi és Színházépítő Rt. Évekig azonban cirkuszok, panoptikumok, gyorsfényképészek és egyéb vurstliszenzációk színhelyévé vált. A Kolosszeum tervei feledésbe merültek, végül mozgóképszínház engedélyét adták ki a területre. 1921 tavaszán Bauer Emil építész kapott megbízást, hogy terveket készítsen, majd megkezdődött az építkezés is.

2022. január 31. hétfő

Bejegyzéskép Egy Barco SP4K-15C vetítőt szereltek fel csütörtökön a George Pál Filmszínház nagytermének gépházába. A beszerzést már tavaly meg akarták valósítani, ám a koronavírus járvány és a zárvatartás miatt késlekedett a beszerzés. A régi vetítő olyan hibákat produkált, amelyek miatt sötétebb lett a vetített kép és alkatrész beszerzés akadozása miatt nem volt mód szervizelni sem.

2022. január 29. szombat

Bejegyzéskép Január 27 és február 2 között a Sugár Mozi meghosszabbítja moziünnepét a múlt heti sikereken felbuzdulva, ezen felül 3 újabb filmet is hozzávesz a 790 forintos akcióhoz: Énekelj 2, Az utolsó párbaj és a Sikoly című filmeket.

2022. január 27. csütörtök

Bejegyzéskép 1941-ben Rigó Ferenc a Fecske családtól megvásárolta a fürdőt és a 4 főfalon kívül eltüntette az épület eredeti funkcióira utaló nyomokat, mozgót építtetett belőle. Ez az épület ma a Lehel Filmszínház Jászberényben, amely 2013-ban teljesen megújult, digitalizálták, 2014-ben pedig egy stúdiótermet is kapott.

2022. január 25. kedd

Bejegyzéskép Több mozi, mozihálózat is egy időpontra helyezte akciós napjait, heteit, ami örvendetes, hiszen 60-40%-kal is olcsóbbá válhat a mozizás a helyszínektől függően. A filmes repertoár viszont magáért beszél és néhány helyen különleges jubileumi vetítés is lesz.

2022. január 21. péntek

Bejegyzéskép A pattogatott kukorica a mozik életében a legnépszerűbb rágcsa, évente több mint 20 versenymedencét is meg tudának tölteni azzal a mennyiséggel, amit az országban eladnak belőle egy év alatt.

2022. január 19. szerda

Bejegyzéskép A Szentestéhez hasonlóan Szilveszter napján is különleges nyitvatartással várják a mozik a közönséget. Viszont sokkal szélesebbre nyílik a zárások közötti olló, mint a karácsonyi esetében, ahol jobbára délután vagy egy délelőtti vetítéssel zárult a nap, de több mozi ki sem nyitott. 31-én van olyan mozi, amely nagyon korán bezár, a Cinema City 14 órakor indítja utolsó vetítéseit, a Kultik 17 és 18 óra körül, de van olyan mozi, ahol egészen későn zárnak, ilyenek pl. a budapesti Pólus vagy a tatai Est, ahol egészen 20 órakor kezdenek az utolsó vetítésekkel és megint vannak, akik ki sem nyitnak sem 31-én, sem 1-én.

2021. december 30. csütörtök

Bejegyzéskép Már tavaly döntés született arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat által üzemeltetett mozikban használható feltöltős kedvezményre jogosító chipkártya kivezetésre kerül és emiatt 2020. júniusától már nem lehetett feltölteni őket és a kivezetés dátuma 2020 december 31 volt, ám a lezárás közbeszólt és 2021. december 31-re változott a dátum.

2021. december 28. kedd

Bejegyzéskép Az Etele Pláza tulajdonosi köre úgy döntött, hogy a továbbiakban a nehezen megjegyezhető Cinext nevet elhagyják és az Etele Cinema néven ismertetik a közönséggel a pláza multiplex moziját.

2021. december 26. vasárnap