Az Európai Art Mozi Napot az Art Mozik Nemzetközi szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére hetedik alkalommal indítják el november 13-án. A határokon átívelő esemény célja: felhívni a figyelmet a művészmozik, mint kulturális és közösségi terek fontosságára és az európai filmmüvészet sokszínűségére.
November 18-án délután 4 órakor veszi kezdetét a siófoki mozimaraton, amelyre idén 3900 forintba kerül a korlátlan film megtekintést biztosító karszalag. Három teremben 15 filmet vetítenek összesen és az egymás utáni vetítések termenként mindig azonos időpontban kezdődnek.
Néhány nappal ezelőtt nepelemek felszerelésébe kezdett a Kultik Mozihálózat Szentesen, a mozi teljes tetőzetét beborítják a napenergiát felhasználó panelek, amelyek szinte teljes egészében a moziüzem részére biztosítják az energiát.
Kecskeméten több minden más mellett, amelyet az önkormányzat tart fenn, a kultúra is takarékoskodásra kényszerül, ezért november 1-én a város art mozija a Hírös Agóra központi épületébe költözik és a heti 6 vetítés helyett csak 1-2 napon vetít, ekkor viszont 2 előadást tűznek műsorra.
A Budapest Film a megnövekedett rezsiárak miatt úgy határozott, hogy három mozijában csökkenti a vetítési napok számát és a 2 leggyengébb hétköznapon bezárja mozijait. November 7-től a Corvin, 21-től pedig a Puskin és a Toldi Art Mozik nem nyitnak ki hétfőn és kedden.
A film- és moziünnepek idén sem maradhatnak el, ezért november 3 és 6 között ismét megrendezik azt, elsősorban a Cinema City mozijaiban, de az eseményhez csatlakozik a Sugár Mozi, a Mi Mozink és a Kultik is saját rendezésű eseménnyel.
Halloween minden évben megörvendezteti a félni, rettegni, borzongni vágyókat, ezért több mozis esemény is kapcsolódik az alkalomhoz tematikus vetítésekkel, különleges programokkal, sőt véradással, valamint a témába illő filmvetítésekkel és többféle akcióval.
A Gobuda Mozi folyamatos fejlesztéséről hallani, a nyáron bejelentett és a nem sokkal korábban elbírált nyertes üzemeltetőnek nemigen volt kapacitása arra, hogy az új vetítőgépek, valamint az átépítés mellett a moziszékeket is megújítsa, ezért úgy döntött, hogy folyamatában 1-2 havonta egy-egy újabb moziterem kap ráncfelvarrást.
Október 6-án megnyitott a balassagyarmati filmszínház kamaraterme, amelyben július közepe óta nem voltak vetítések, mert a vetítőgépét átköltöztették a nagyterembe. Az alagsori terem egy projektort kapott és itt artfilmeket, valamint kisebb forgalmazók filmjeit vetítik.
Múlt héten a Kultik, ma a Cinema City emelte meg jegyárait, erre a lépésre azért volt szükség, mert az energiaárak drasztikusan megnövekedtek, valamint a pénzromlás is az egekbe szökött. Budapesten a Kultik Csepelen eddig 1850 forintért lehetett mozizni, ezentúl 2100 Ft egy normál mozijegy, míg a Cinema Citynél eddig 2150 Ft volt egy teljes árú 2D előadás, amely ettől fogva 2500 forintba kerül.
