2024 számvetése, jövőévi tervek
2024. december 31. kedd | Írta: Forgács Balázs
Tavaly tavasszal komoly döntés előtt álltam, új programfejlesztőhöz vittem a mozivilágot, mert kétségeim támadtak az akkori programozóm megbízhatósága felől. Kezdetben csak arról volt szó, hogy az új fejlesztő csak átveszi az oldalt, de számos csontváz esett ki abból a bizonyos szekrényből, ezért új alapokra kellett helyezni a mozivilág működését. Ez nem csupán egy egyszerű váltás volt, hanem a weboldal számára is új tárlatokat nyitott meg. A külső dizájnban szinte ugyanazzal találkozott a látogató, de a rendszer vadiúj motort kapott, ezáltal kiszámíthatóbb lett az oldal működése. Ez a korábban lehetetlennek tűnő elképzeléseknek adott egy komoly löketet, új menük jöttek létre és feltámasztottam a blogot is, ahol beszámolhatok nektek a nyűgjeimről, a munkáimról.

A terveimnek csak egy része valósult meg, például a mozi arcai menü alatt a tavalyi két interjút nem követték újabbak, pedig lenne benne potenciál, a mozitörténeti kutatások sokkal inkább lekötötték a szabad energiát. Szeretnék jövőre ennek új lendületet adni, mert az olvasók szívesen veszik ezeket az érdekfeszítő beszélgetéseket és közelebb hozza a mozis szakembereket hozzánk. Tervek vannak, hogy kiket szólítsak meg, kellő előkészülettel megvalósítható lenne.

A tavalyi évben kezdtem szétszedegetni a mozitúrába beleintegrált teljes települések mozitörténeteit. Ezt úgy képzelem el, hogy ha egy mozi jelenlegi állapotát bemutatom, akkor csak annak a mozinak az előtörténetét illesztem bele az irományba. Ha pedig a teljes helység mozitörténeti kutatását végzem el, akkor abba nem kerül bele részletes mozibemutató. A mozitörténeti kutatások hosszadalmas és időigényes munkák, több hónapon át zajló keresgélés, beszélgetések, jegyzetelések eredményei, gyakran helyszínen és többszöri látogatással. Ez nem megy másként, ha az ember alapos munkát akar véghez vinni. Idén három településsel foglalkoztam és egy átkerült tavalyról. Celldömölk mozitörténete hosszadalmas kutatómunkát igényelt, a megjelenés át is csúszott január-februárra. Zalalövő mozitörténete a város méreteihez viszonyítva viszonylag rövid időn belül, 2 hónap alatt lezárultak. Kecskemét város történeti kutatásának májusban kezdtem neki, de még mindig nem végeztem vele, múzeumi, levéltári kutatásokat később lesz egy-két szereplővel beszélgetésem 2025 januárban. Ezt követően összegzem a vázlatot és várhatóan februárban majd meg fog. A dolognak van pikantériája is, két kecskeméti évkönyv (múzeum, levéltár) kért fel, hogy a kutatásomat jelentessem meg náluk, természetesen a mozivilág oldalán felül. Mivel Kecskemétvárosom és a fiatal éveim szülő része ideköt, mérhetetlen büszkeséggel töltene el, ha megjelenik ez az írás könyve is. A harmadik város Pápa, amellyel már foglalkoztam korábban, ám a kutatásaim nem voltak kellően mélyek és csak a második világháborút követő évekig jutottam. Itt is januárban vagy februárban lesz egy találkozóm a múzeummal és feltehetően a tavasz folyamán publikálnám.

A mozitúrák egyszerűen kivitelezhető témák. A kutatásokkal együtt egy hónapos átfutással számolok, mivel a fotók általában rendelkezésemre állnak, nem kell még azzal is időt fecsérelnem. 2024 januárjában jelent meg a kecskeméti Malom Moziról egy részletes bemutató írás. Márciusban a Tabán Moziról került fel egy olyan részletes anyag, amit korábban senki sem kutatott, a nyitás időpontját csak behatárolni sikerült. Nagyon sokat köszönhetek a mozi egykori dolgozóinak, hogy ezt véghez vittük. Szeptemberben került fel a zalaegerszegi Art Mozi bemutatója és története, jegyezném meg, hogy a különféle egerszegi történeti facebook csoportokban fellelhető képek publikálása engedélyköteles, amit végül a múzeummal való megállapodás értelmében a saját fotóimat a moziról szóló rendelkezésükre bocsátottam, ezért kért fotókat ingyen megkaphattam. December pedig a budapesti Pólus Mozi bemutatása és izgalmas előtörténete került fel, amit máskor októberben feltettem volna, ám az új mozitermeket meg akartam várni, ami decemberben nyitottak és ezekkel együtt szerettem volna feltenni.

A fotózásaimra idén is nagy hangsúlyt fektettem, a havi két helyszín tekintetében, de ez az év felénél tartott. Mivel a fotózandó mozik száma vészesen csökken, lassabban tempóra kapcsoltam és az év második felében azokra a helyszínekre koncentráltam, ahol mozitörténeti szempontból kutattam egy-egy települést. Ha már eljutottam a helyi múzeumokba, levéltárba, a mozifotózásokat is beillesztettem a sorba. Terveim szerint az új moziknál ​​és egy-egy új terem születésénél leszek ott, de a kisebb módosításoknál, mint pl. vetítőgép vagy üléscsere már nem akkora nagy a prioritás. Sor kerül ezekre is, de később vagy egy másik munkához közeli utazással kötöm majd össze őket. Idén januárban fotóztam a szekszárdi mozit és a pécsi Uránia mozitermet, utóbbi helyen fotelüléscsere történt. Februárban a Lurdy Mozi teljes portréjára került sor, valamint a zalalövői mozitörténeti kutatás szempontjából a településen kerestem fel a lényeges helyszíneket. Márciusban a pesti Urániában fotóztam az alagsori termek új falmosó drapériáit és a Toldiban is az új vetítőgépeket. Áprilisban a Sugár Mozi kiegészítő munkája történt meg néhány évvel ezelőtti változásokról. Májusban a szentendrei és az újonnan létesült körmendi moziról készült teljes portré. Júniusban a Cirkó-Gejzír új dizájnelemeire fókuszáltam a 30. évforduló alkalmából felöltöztetett ülések miatt, valamint az újonnan megnyitott mélykúti mozit meglátogattam. Októberben a kecskeméti mozitörténeti kutatás miatt fotóztam a régi Városi Mozi épületet, amely most színházként funkcionál. Novemberben a pesti Uránia alagsorában létesült negyedik mozitermet kaptam lencsevégre, decemberben pedig a Pólus két új moziterme került az optikám elé.

A jövő évi terveim közt szerepel Békéscsaba mozitörténetének feltérképezése, ennek a vége az ősz lesz, majd Paks mozitörténete szerepel. Mozitúráim helyszínei várhatóan a Kultik Dunaújváros, a Cinema City Szolnok és a pesti Uránia lesznek.

Fotózások szempontjából több elképzelés is van, főleg azok a helyszínek vannak tervben, ahol mozitörténeti kutatások is lesznek, ezért Pápa mozijának változásai, Békéscsaba régi mozijának fényképezése és a Csaba Centerben található multiplex változásai miatt sorra vannak. Két új mozi épül, az egyik Túrkevén, a másik Fonyódon, ezek szintén fotózásra, de tervben van a két egri mozi, valamint a kaposvári mozik is, utóbbi esetben a Szivárvány teljes portréja kerülne fotózásra, a Kultikban viszont kiegészítő munkákra van szükség a vip fotelsorok miatt. A lista még változhat és bővülhet is.

Az idei évre tervezett mozijegyár táblázat programja fejlesztése nem valósult meg, az a jövő év egyik fő attrakciója lesz, bővebben egy külön blogbejegyzéssel jelentkezem januárban.

Utoljára frissítve: 2024. december 31. kedd 09:04