A CinemaPINK először a Palace Mammut mozi bezárásakor, 2016 őszén jelentette be, hogy a Mammutban kíván mozit nyitni, ezt követően bezárt 2017 tavaszán a Mom Park mozi is, amelyet az előzővel együtt szintén a Cinema City üzemeltetett. Mindkét helyszínen a török moziüzemeltető kívánt multiplexet nyitni. A Mammut 2-ben 2017 áprilisában 5 teremmel nyitott meg a Pink. Az eddigi szemlélettel szemben excluzív kényelmes, nagy sortávolságú bőrkanapék és bőrfotelek fogadták a nézőket a nézőtéren, az első sorokban dönthető fotelekben élvezhették a filmeket a legbátrabbak, 2 teremben pedig Dolby Atmos hangrendszerrel találkozhattak a nézők, de tartalmakat nemigen láthatott a közönség egy ideig. A következő megnyitó a Mom Parkot érintette, 2018 februárjában a korábbi 6 helyett 5 teremben nyitott meg, az excluzív megjelenésű, vip kialakítás ámulatba ejtette a nézőt, A Grand Budapest Hotel című film hangulatát és díszletét igyekezett megeleveníteni, a termekben pedig kanapék, hangulatvilágítású lámpákkal, nagy lábtérrel próbálta becsalogatni a közönséget, több filmet eredeti nyelven felirattal vagy anélkül tűztek műsorra. 2018 júniusában pedig a Mammut 1-ben is megnyílt a maradék 8 terem.
Ezt követően indult a lejtmenet, állítólag a CinemaPINK nemcsak az esetlen döntések, de a vezetés hozzá nem értésével is a figyelem középpontjába került, ráadásul a Mammutban és a Momban is pénzügyi gondokkal küzdött. 2019 áprilisában a Mom Park régi 2-es terem helyén átadták a bowling pályát, de ez sem mentette meg a végzetétől. Mindemellett a személyzet munkáját elismerés illeti, mert a legnehezebb időszakban is remekül helyt álltak. Az előbbi helyszínen aztán a bevásárlóközpont szerződést bontott, 2019 május közepén pedig bezárt a mozi, nem sokkal később a Cinema City bejelentette, hogy a Mammutban mozit fognak nyitni, először még ebben az évben decemberben nyitott a Mammut 2-ben, 2020 októberében pedig a másik épületben is. A Mom Park kálváriáján a Covid sem segített, elódázhatatlanul haladtak a végkifejlet felé. A Mom Park mozija amúgy is speciális helyzetben van, a nem túl frekventált hely és a diplomata negyed közelségében mindig is inkább az eredeti nyelvű előadások színhelye volt, de forgalma nyomába sem ér a közeli Allee-nak vagy a Mammutnak. Ha pedig nem visznek különleges programokat, akkor egészen elenyésző a forgalom. A Pink sorsát pedig a lassú elgyengülés okozta, míg végül augusztus 17-én leálltak a vetítések.
Alapjában véve egy remek kezdeményezés lehetett volna a CinemaPINK története, sokan hittek benne, hogy a Cinema City hegemóniája mellé egy profi cég éket tud verni, amihez technikailag és eddig nem látott kényelemmel, az újdonság hatalmával és persze a Coca Colával valljuk be, hogy tudtak volna sikereket elérni és meghatározóvá válni. De nem így lett, legnagyobb hibának talán a vezetői szinten tanusított gördülékenység hiányát és a szakmai hozzáértés nélkülözését hozhatnánk fel, kevésbé figyeltek a helyi igényekre, azt gondolták, hogy van egy szép mozi, megtöltik filmekkel és az elég lesz, sajnos ez nem így van, főleg a Mom esetében, ami egy ideig még sokkal drágább is volt a többihez képest.
Hogy mi lesz a Mom Parkkal? A pláza nyilván hónapok óta tárgyal a hazai moziüzemeltetőkkel a lehetőségekről, hiszen tudható volt, hogy a CinemaPINK már nem bírja sokáig. A legvalószínűbb, hogy mozi lesz, de hogy ki viszi tovább, milyen beltartalommal és újdonságokkal, az a jövő zenéje.