A ’80-as években székcserére került sor. A ’90-es évek első felében drasztikus nézőszám csökkenést könyvelt el a filmszínház, amely az új évezred felé lelassult. Teltház legutóbb a Ben Hur vetítésein voltak. Csak jelzésértékű adat, hogy 1977-ben 513 előadáson összesen 55 300 néző ült be a moziba, míg 2010-ben 27 előadással 560 nézőre apadt a forgalom.
2004-ben rekonstrukción ment keresztül, ahol kicserélték az üléseket, amelyek Hévízről érkeztek. A régi Fite vetítőgépeket Meo 5XB típusú vetítőgépek váltották fel, amely az egykori nagykanizsai Béke Moziból származnak. Ehhez fotódiódás hangolvasót a budapesti Kossuth Moziból sikerült szerezni, 2006-ban szintén innen vetítővászon érkezett. Sajnos a nézőszám már-már veszélyesen kevés volt, felmerült a mozi bezárása is, de a gépész, aki egyben a mozi személyzete is vállalta a nyugdíjas évekre az üzemeltetést. 2009 októberében már csak heti 1 vetítésre korlátozódott az előadásszám, amely 2010 szeptemberében tovább csökkent havi 1 előadásszámra. Ezen kívül még az óvodás és kisiskolások számára különelőadások elvétve vannak.
A Városi Mozi a központban található, a Fáklya Művelődési Házban. A 180 férőhelyes terem enyhén lejtős üléssor elrendezésű, kényelmes szövetborítású ülésekből áll, kivéve a hátsó sorok, ahol a régi műbőrborítású faülések vannak elhelyezve. A vászon nagy, a hangzás Dolby Sorrund. A gépházban a nagy vetítőgépek mellett található egy muzeális ereklye is, egy TERTA gyártmányú 16 mm-es vetítőgép, amely működőképes állapotban van.
A filmkínálat a legnépszerűbb alkotásokból kerül ki, habár a havi egy vetítés inkább „lélegeztető-gépen tartás”, nem nevezhető kínálatnak. A fiatalabbak a közeli 20-60 km-re lévő nagyvárosokba járnak megnézni a legújabb alkotásokat, hiszen ott kínálat is van. Ezt a jegyár próbálja ellensúlyozni, ami 400 Ft-ba kerül. A 180 fős mozi életének befejező szakaszához érkezik és borítékolható az is, ha a gépész már nem lesz többé, a moziterem is örökre elsötétül.
Városi (Fáklya) Mozi, Letenye
2011. február 13. vasárnap | Írta: Forgács Balázs
Letenye életében 1949. év a kultúra szempontjából igen fontos esemény, ugyanis ekkor nyitott ki a mozi az ÁFÉSZ jóvoltából, amelyet az ’50-es évek elején a Zala Megyei Moziüzemi Vállalat vett át. 1950-ben a mozi a „Kiskastélyból” a Művelődési Házként működő volt Andrássy-Szapáry kastélyba költözött, ami ekkor kapta a „Fáklya” nevet. Ekkor még a nagy érdeklődés miatt naponta vetítettek, ám 1970-ban már csak kedden, szerdán, szombaton és vasárnap volt előadás. Vasárnap este 2 előadás volt, ami matinéval is kiegészült.





Utoljára frissítve: 2017. április 11. kedd 22:29