A látogatók élményeit színesítendő, a moziban régi filmszínházi felszereléseket illetve használat tárgyakat állítottak ki. Emellett megcsodálhattuk az üzemeltető (MAT) művészeinek alkotásait is. Levetítésre került a Vili, a veréb című rajzfilm és Tímár Péter Moziklip című filmje. Kerekasztal beszélgetést hallhattunk a mozivilag.com levezetésében Böszörményi Gáborral, a Filmklubok és Filmbarátok Országos Szövetségének elnökével és Kemény Eszterrel, a Budapest Film egykori oszlopos tagjával a kis mozik helyzetéről, múltjáról és jövőjéről. Este pedig koncertet hallhattunk a Kaltenecker Zsolt billentyűs és Martonosi György dobművész jóvoltából.
Újranyílt a Maros mozi
2010. március 27. szombat | Írta: Forgács Balázs
A Maros Filmfesztivál keretein belül újra megnyílt a 19 éve bezárt Maros mozi Budapesten. 2010. március 27-én a Rákosligeten, a IX. utca 2-4 alatt található épületben délelőtt 10 órától versenyfilmek voltak láthatóak, melyeket a késő délutáni órákban zsűri díjazott. A szemben lévő művelődési házban gyermekeknek kézműves foglalkozás és mozgóképes kísérletekkel kedveskedtek.
Utoljára frissítve: 2017. április 11. kedd 23:25