A több mozit üzemeltető cég képviselője, Kalmár István a Kultik mozihálózat részeként és első budapesti helyszíneként nyitotta meg a komplexumot augusztus 24-én délután a sajtó munkatársai, illetve a mozis-filmes szakma képviselői előtt. Ezen a napon 850 forintos áron látogathatták a nézők a meghirdetett filmeket. Az érdeklődés minden korábbi várakozást felülmúlt, hiszen nagyon sokan a korábbi üzemeltetők bukásai miatt nem hittek a mozi sikerében. A beruházó a pláza vezetésével karöltve újította fel a mozi előterét, kiszolgáló egységeit, termeit. A Csepeli Mozi a legalacsonyabb árat képviseli a budapesti kínálatban, a vezetés pedig a legkorszerűbb csúcstechnika beépítésével igyekszik maradásra bírni, az egyébként korábban másfelé mozizó csepelieket úgy, hogy ugyanazt a minőséget vagy jobbat kapnak a környék multiplexeinél és közben a filmkínálat is hasonló vagy ugyanaz. A technikai felszereltségről elmondták, hogy mindhárom nézőtéren megújították a meglévő mozifoteleket, a karfákat pohártartóval látták el, a régi megfakult vagy elfeslett anyagú kárpitozást, padlószőnyeget újra cserélték. Mindegyik vetítőteremben a vásznakat lecserélték ezüstös kivitelűre a polarizált eljárású Xpand passzív 3D rendszer miatt. A gépházban Christie vetítőgépek szolgálnak, köztük a nagyteremhez egy CP4230-as 4K-s felbontású nagyágyút szereltek fel, amellyel akár nagy felbontású tartalmakat is le lehet vetíteni. A filmkínálat premier és 3D filmek közül választható. A büfében a más mozikhoz hasonló, de alacsonyabb áron fogyasztható termékeket lehet kapni, az előtéren pedig bőrfotelek és puffok várják a látogatókat. A jövőben szerepel egy negyedik teremmel bővítés, ha a mozi a várakozásokon túl teljesít. A mozi mindennap délután 2 órától este 9-ig, hétvégén 10-11 órától késő estig várja a filméhes közönségét.
Újra van Csepelen mozi
2016. augusztus 27. szombat | Írta: Forgács Balázs
Még 2015 második felében kezdődtek a tárgyalások a Csepel Plázában nyitandó moziról, amely bár sokadik próbálkozás, de végre egy kidolgozott koncepció mentén tervezte az új befektető felvenni az üzemet. Ez a cél idén nyárra megvalósult. Az egykori 7 teremből hármat, köztük a nagyteremet szedték rendbe és szerelték fel a legmodernebb vetítési- és hangtechnikával.
Utoljára frissítve: 2017. április 13. csütörtök 12:39