Csakhogy a jogszabályban előírtakat úgy fogalmazták meg évekkel ezelőtt, hogy artmozi maximum öt teremmel rendelkező mozi lehet, ezt főleg amiatt határozták meg, hogy a normatív támogatásokat ne tudja egy nagy multiplex is igénybe venni. Arra viszont nem gondoltak, hogy akár a Corvin később erre igényt tartana.
Az üzemeltető, a Budapest Film benyújtotta szándékát a jogszabályi módosításra, hogy egy mozi hat termesként is megkaphassa egyes termeire az támogatást. Addig bár nem hivatalosan artmoziként működik, de ehhez kapcsolódó hozzájárulás nélkül. A jogalkotó hajlik a változtatásra és ígéret is van a módosításra, ám idő közben úgy hozta a sors, hogy a mozi forgalma némileg növekedésnek indult a művészfilmek hatására. Hosszú mérlegelés után úgy döntöttek, hogy a kényszerpihenő miatt leállított mozitermet újra felvértezik műsorrendi filmekkel. Ennek az egy teremnek a bevétele ugyanis becslések szerint magasabb, mint a mozinak szánt dotáció. A Latabár terem egyébként múlt csütörtökön rajtolt el műsorrendi vetítésekkel, nevezetesen Az alkotó című sci-fi-vel.
Tervben van a szintén tavaly ősszel bevezetett korlátozás feloldása, hogy a hétfői és keddi napokon is újra legyen vetítés, de nem csak itt, hanem a Puskinban és a Toldiban is. Erre akkor adja áldását a vezetés, ha az erre a napokra tervezett vetítések bevétele biztosan kitermeli majd legalább az energiaköltségeket és a dolgozók bérét. A tavalyi, magas fűtési rezsiköltségek időszakának kiadásait és a gyengébb forgalmat kívánták enyhíteni a vetítési napok szűkítésével. Ez mára csaknem 60 milliós megtakarítást eredményezett, amelyből az alkalmazottak bérét tudták valamivel növelni és ebből tudják fejleszteni azt az energetikai megújulást is, amelynek segítségével napelemeket szerelnek fel tavaszig az épület tetejére és szigetelési munkálatokat végeznek. Nem titok, hogy a teljes hálózat energiaköltségének felét pont a Corvin használja el.