Az Uránia öt sorozatból álló filmet állított össze klub jelleggel február 11 és március 25 között a Fábri teremben. Mindegyik filmről egy képet közöltek, amelyekről rá lehetett jönni a film címére, de a film hossza is árulkodó lehetett. A közönség főleg az Uránia fiatal törzsközönségéből került ki és volt, aki mindegyik vetítésen részt vett. Az első vetítés a Csodálatos fiú, a második az Egy tökéletes nap, a harmadik a Harcosok klubja, a negyedik a Fekete hattyú, végül az ötödik a Lee című film volt.
Titkos Filmklubot rendezett az Uránia
2025. március 27. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
Az Uránia Nemzeti Filmszínház is kipróbálta magát a titkos vetítések eseményében. Az Amerikából kiindult mozgalom tavaly már hazánkat is elérte, először a Cinema City próbálta ki, ahol csak a helyszín volt megadva, a filmcím nem. A nézők nem tudták, hogy mire váltanak jegyet, csak a helyszínt és az időpontot, a filmalkotás címe pedig akkor derült ki, amikor az elkezdődött.

Utoljára frissítve: 2025. március 26. szerda 17:29