Tegnap nyitott meg a 11 éve bezárt Átrium Film-Színház

2012. október 19. péntek | Írta: Forgács Balázs
Az 1935-ben épült Átriumot az 1947-es újjáépítést követően Május 1. Moziként ismerhette a közönség, majd a rendszerváltozást követően kapta vissza eredeti nevét. 2001-ben a 32. Magyar Filmszemle után a csökkenő bevételek és az egy villamos megállónyira lévő Mammut Moziközpont elszívó hatása miatt végül a Budapest Film bezárta.

 

Műemlék védelem alatt álló épületet nem tudták értékesíteni, mert nem használhatták másra, mint amire eredetileg életre hívták, ezért évekig üresen állt. A Merlin Színházat működtető Angol Nyelvű Színház Kft. 2012 nyarán vette meg az épületet, amelynek értékesítéséhez a Fővárosi Közgyűlés is hozzájárult. Az Átrium Film-Színház néven működő intézmény befogadó helyként működik majd. Saját színházi előadásai mellett színvonalas társulatok produkcióit is fogadja 300 férőhelyes termében, az újonnan létesült 11x14 méteres színpadon pedig filmvetítések, kortárs tánc és cirkusz, kamarazene, dzsessz, a hétvégén pedig gyermekprogramok is helyet kapnak. Az új tulajdonos 10 millió forintból a minimális felújításhoz szükséges munkálatokat az elmúlt hónapokban megtették illetve ezek folyamatban vannak, a nagyobb volumenű rekonstrukcióhoz később viszont uniós támogatást kívánnak igénybe venni.
A nyitó előadás tegnap este 19 órakor indult, igaz még félkész állapotú épületben, de teltházas vetítés mellett. Műsorra tűzött filmalkotás a híres kínai kortársművész Ai Weiwei: Never Sorry című filmje volt a Magyarhangya szervezésében.

Utoljára frissítve: 2017. március 08. szerda 11:31