Siófok mozitörténete és a Sió Mozi

2020. november 28. szombat | Írta: Forgács Balázs
Siófokon egy 1924-es újságban láttam először említeni a mozit, amely Sió Mozi néven hirdette látványos attrakcióit. Bár a Balaton-parti községben kezdetben sem télen, sem nyáron nem volt jövedelmező a mozizás, 1925-ben egy másik moziról is olvastam. 1929-ben Hungária Kertmozgóról tesznek említést, ez volt talán az első állandó, nyáron szabadtéri, télen fűtött sátoros mozija a községnek. 1943. augusztus 8-án az 1968-ban Siófokhoz csatolt Balatonújhelyen nyílt a Regős Mozi, amely nem kapott túl nagy hírverést, de mivel az időközben forgalmas helyszínné vált Hungária előadásaira elkapkodták a jegyeket, ide járhattak azok, akik a nyaralóikhoz közelebb szerették volna élvezni a vetítéseket.
A második világháborúban megsérült a Farkas-féle mozi, amelynek a helyére építették fel a 70-es években a művelődési központot. 1948-ban a Hungária Mozgószínházat említik, míg 1950-ben már a Május 1. Filmszínházat. 1958-ban szélesvásznúvá alakították át és elkezdték megtervezni a 2000 férőhelyes szabadtéri mozit is. 1968-ban lett Siófok város, ekkor 70 mm-es vetítőgéppel szerelték fel. Ugyanebben az évben kezdték el építeni a művelődési házat, de lassan haladtak vele, végül 1976-ban adták át, ahol szintén tartottak vetítéseket.1986-ban munkagépek a mozi melletti gázcsövet megsértették, az lángra lobbant, ami átterjedt a mozira és a nyílászárók és függönyök kaptak lángra.
A rendszerváltást átvészelve teremmoziként említik és a kertmozi is működött, mindkettő bezárására a 2000-es évek elejénkerült sor. Nagy valószínűséggel a közeli megyeszékhelyen nyílt multiplex elszívó hatása miatt csökkent jelentősen a forgalom, ésmert a kópiák több héttel később kerültek a kisebb mozikba, azután hogy a multiplexek agyonjátszották őket. Helyüket előbb a Kodolányi Főiskola intézetének ajánlották fel, majd a teremmoziból civilház is készült volna 2020-ban ám végül más helyszínt választottak. A Kálmán Imre sétány 13. alatt árválkodó épület további sorsa bizonytalan. Csak a homlokzaton látható „MOZI” felirat árulkodik arról, hogy itt filmszínház állt.
A 2000-es évek derekán már konkrét elképzelés volt egy plázáról, amely az új vásárlási szokásokat hivatott betölteni. 2007-ben eladták a Sió Áruház területét a beruházónak. A bontás és építkezés 2008-ban kezdődött és bár 2009-ben leálltak egy másfél évre, 2010-ben folytatva a munkát, 2012 nyarán nyitottak meg. A mozi kialakítása utólag fogalmazódott meg 2011-ben, amely miatt például a szellőztetőrendszert át kellett alakítani, de a termek helye, kialakítása sem volt egyszerű, a beltéri oszlopok miatt, ami miatt a vásznak kisebb méretűek lettek. A pláza felső szintjén végül egy kéttermes, minden igényt kielégítő mozi nyitott meg a siófokiak, valamint a nyári üdülők előtt.A neve Sió Mozi lett. Magyarországon elsőként 4K vetítőrendszerrel debütált, az egyik termet 3D vetítésre is alkalmassá tettek. 2016-ban a nézőtéri fotelüléseket újabbakra cserélték, 2018-ban egy kisebb átalakítás történt és egy kisterem is épült a bővebb kiszolgálás és a nyári zsúfoltság elkerülése érdekében.
A Sió Pláza a központban, a víztorony mellett található, a Fő tér 6 szám alatt. Frekventált közlekedési kapcsolattal rendelkezik, a vasútállomás és a buszállomás egyaránt 5-10 perc sétára található, az autókkal érkezőket mélygarázs fogadja, a mozi látogatói az 1 óra díjmentes parkoláson felül további 2 órát kapnak, ha érvényesítik a moziban a parkolójegyüket. A kerékpárral érkezők az erre a célra felállított állványzatnál tehetik le járműveiket.
A mozi a második szint déli (Fő tér felőli) oldalán helyezkedik el, egy óriásplakátokkal, stendee-kel és kényelmes bőrfotelekkel berendezett tágas várakozóval indul, bentebb pedig a büfé és jegypénztár található. Egy helyen válthatjuk a jegyeket és a ropogtatni valót, ahol a készpénzes jegyváltás mellett bankkártyát is elfogadnak fizetőeszközül. Itt vehetjük át az online vagy telefonon lefoglalt jegyeket az előadás kezdete előtt legalább 30 perccel, különben azokat törlik a rendszerből és tovább értékesíthetik őket. A széles büféválasztékkal rendelkezik, megtalálhatók a frissen pattogatott kukorica, a szószos nachos, különféle snackek, csokoládék, drazsék, cukorkák, valamint szénsavas és rostos üdítők, teák, kávék, ásványvizek és a sör is. Bizonyos termékek menüben, pénztárcakímélő módon vásárolhatók meg.
Az 1-es és 2-es termek a pénztártól balra, a 3-as kisterem jobbra a bejárat mellett nyílik. Férőhely tekintetében az 1-es 103 fő, 2-es 143 fő, 3-as 62 fő-s. A 1-2 teremben egy-egy Sony SRX-R320 vetítőgép muzsikál, akár 4K felbontással, míg a legkisebb teremben egy harmadikgenerációs Christie CP2308-as 2K felbontással bíró DCI vetítő duruzsol, a termekben 5.1 hangrendszer szólal meg. Az egyik Sony vetítőgéphez RealD szűrő társul, ez szükséges a térhatású filmalkotások vetítéséhez. Ezesetben a képet a bal és a jobb szemnek egy időben vetíti a vászonra, így a többi rendszerhez képest villogásmentes és simábbfolytonosságú 3D képet állít elő, de az ilyen élményhez polarizált 3D szemüvegek szükségesek, amelyeket meg kell vásárolni, de nem kell minden 3D előadásra újat venni, ha már van ilyen a birtokunkban. A termek lépcsőzetes üléssor elrendezésűek, légkondicionáltak és akadálymentesítettek, kar- és magas háttámlás, pohártartós, fix ülésű fotelekkel berendezettek. A 2-es teremben, valamint az újonnan épült kisteremben páros foteleket is kialakítottak az intimebb együtt mozizás érdekében. A vásznak 6,35 x 3,5, 6,01 x 3,35 és 4,5 x 1,9 méter méretűek, a 2-es teremben ezüstszínű, a nagyobb fényvisszaverő képesség miatt és mert ezen működik jól a térhatású élmény.
A gépházban a vetítőkhöz szerverek társulnak, a Sony vetítőké LTM300 típusú, ezen lehet összeállítani a műsort, a szünetzenét, előzeteseket, reklámokat, a nézőtér világítás ki és bekapcsolását és még a filmek tárolását is magában foglalja. A Christie vetítőnél ugyanez egy IMS2000 szerver, amely szintén beépített eszköz. A hangot a Dolby CP750-es hangprocesszor felügyeli, a végfokok segítségével a terem hangsugárzóit szólaltatja meg.
A mozi a legfrissebb premierekkel igyekszik megszólítani a közönségét, a filmeket igyekszik az érdeklődésnek megfelelő ideig műsoron tartani, de átlagosan 2-4 hétig is. Ha egy filmből 2D és 3D formátum is forgalmazásra kerül, akkor mindkettőt műsorra tűzik, valamint ha egy filmből szinkronos és feliratos formátum is elérhető, akkor, ha erre előzetesen igény mutatkozik, akkor mindkettőben vetítenek. Ezen felül előfordulnak a premier előtti filmvetítések, amelyeket a premiert megelőző hétvégén, valamint a premiert megelőző este is műsorra tűzhetnek. Évente egy-két alkalommal éjszakába nyúló mozizásokat is szerveznek, ekkor karszalaggal lehet megtekinteni korlátlan filmet.Szemeszterszerűen, artfilmekből összeállított repertoárral készül a mozi, hogy megörvendeztethesse azokat, akik a mélyebb művészeti értékű filmeket kedvelik. Ezeket az alkotásokat filmklub keretein belül bérletes előadás formájában, előre meghirdetett fix időpontokban vetítik.
A mozi jegyárai 2D esetén 1600 forintba, kedvezményes esetén 1300 forintba kerülnek, kedvezményre a gyermekek, diákok és a nyugdíjasok jogosultak. Családi jegy 2 felnőtt és 2 - 6 éven aluli - gyermek vagy 1 felnőtt és 3 - 6 éven aluli - gyermek esetén 5000 Forintba kerül. 3D teljes árú jegy 1700 Ft, kedvezményesen 1400 Ft, családi jegy 5400 Ft. 3D szemüveg 250 forintos áron szerezhető be. Csoportos jegyár 20 főtől igényelhető és egyedileg meghatározott, ajándékjegy egységesen 1700 Ft.
A nyitva tartás az igényekhez igazodik. Évközben hétköznap 15-16 óra körül indulnak, hétvégén és az iskolai szünetekben 10 órakor is kezdődnek vetítések, az utolsó előadásokra 20-21 órakor kerül sor, de nyaranta 22-23 óra között is indulnak még vetítések.
A Sió Mozi, a kezdetek óta nagy népszerűségnek örvend, főleg nyaranta óriási az érdeklődés, hamar elkapkodják a helyeket, főleg esős időben. Éppen ezért hosszú távon értékes kulturális színfoltja a városnak, amelyet meg kell őrizni.
Utoljára frissítve: 2023. április 22. szombat 07:17