A műsor szerkesztésénél figyelembe vették a látogatók igényeit szavazás alapján, így régebbi nagy sikerű filmek (Elhajlási engedély, Sikoly 4) épp úgy a programban megtalálhatók, mint a legújabb produkciók (Koszorúslányok, Super 8). Művészfilmekből (Team Building, Férfit látok álmaidban) sem szűkölködik a repertoár és természetesen a 3D alkotások (A Karib tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, Kung Fu Panda 2) is jelen vannak, amelyeknek néhány esetben hagyományos 2D verzióját is megtekinthetjük.
Kétféle karszalag van forgalomban, az egyik a normál áras, a másik pedig a VIP belépő. A VIP-pel már 17:45-kor a mozi területére lehet lépni, míg a normállal csak 18 órakor, de mindkettő feljogosít a mozi területén tartózkodásra és a moziéjszaka előadásainak igénybevételére. A VIP 2-szer 10% kedvezményt ad a büfé vásárlás árából. A jegyárak két hetes elővételben voltak a legolcsóbbak akkor egy simajegy 3000 Ft volt, amíg egy hetesben már 3200 Ft, illetve a helyszínen 3400 Ft lesz. Ezekből az árakból legalább 5 belépő egyszerre vásárlása esetén 200 forinttal olcsóbban lehetett/lehet hozzájutni karszalagonként. A VIP karszalag ugyanebben a sémában, 1000 forinttal drágábban vásárolható.
Az előadásokra való bejárás szabadon lehetséges, nem kell helyet foglalni vagy jegyet váltani, a látogató belépését a karszalag viselése jogosítja fel.
I. Silver-Corvin Moziéjszaka
2011. június 15. szerda | Írta: Forgács Balázs
Június 17-én pénteken 18:30-tól másnap reggel 6 óráig 17 film közül válogathatnak azok, akik rászánják magukat, hogy végig mozizzanak több, mint 12 órát a budapesti Corvin Moziban. A Budapest Film és a Silver Palace Hungary közös szervezésű akciója nem egyedi, hiszen hasonló teljes éjszakán át tartó filmőrületet már láthattunk a Palace Cinemas vagy a Malom Mozi szervezésében is.
Utoljára frissítve: 2017. április 19. szerda 17:54