Holnap nyílik a Sugár Mozi 8. terme

2011. november 11. péntek | Írta: Forgács Balázs
Újabb fontos eseményéhez érkezett a Sugár Mozi, amely negyedik kistermét nyitja meg szombat délután a filmkedvelő közönség számára. A 2007 nyarán induló 4 termes multiplex, 2009 novembere óta a Bacsó Stúdióval, 2010 júniusától pedig a Godard és Hitchcock kistermekkel is fogadja a látogatókat. A nyolcadik a legnagyobb férőhellyel rendelkező a „kicsik” között, 52 főt tud egyszerre befogadni. Elnevezését még homály fedi, ugyanis a mozi menedzsmentje a Sugár Mozi Facebook oldalán szavaztatja meg azt.

 

Érdekesség, hogy a terem előterében lesz egy minibüfé is, ahol a jegyünket is megválthatjuk, illetve kialakítanak egy jegypultot, ahol az interneten megvásárolt jegyekhez lehet hozzájutni. A gépházban egy újonnan beszerzett

 

Kinoton 35 mm-es vetítőgép áll hadrendbe, amelynek kibővített helyét a több mint egy éve átadott termek vetítőgépei mellett alakították ki. A hangrendszer Dolby Digital lesz.
A megnyitót jövő hét szerdára időzítették, ám a terem előbb elkészült, ezért ünnepi jegyárral köszöntik az új „moziszobát”.

 

Szerdáig minden nap 888 forintért tekinthető meg a Johnny English - Újratöltve 13:30 és 15:45-ös kezdettel, a Förtelmes főnökök 17:45-kor, az Őrült, dilis szerelem pedig 19:45-kor. Egyéb kedvezménnyel össze nem vonható, kivéve a Sugár VIP kártyával történő vásárlást.

Sugár Bevásárlóközpont ezen a hétvégén ünnepli a 31. születésnapját, ezért a mozi 30%-os kedvezményt biztosít a jegyárakból.

Utoljára frissítve: 2017. március 08. szerda 12:24