A Sugár Mozi az előző évekhez hasonlóan február 20-tól minden nap kitesz egy posztot a kategóriák szerinti jelöltekről a Facebookon. Kommentben lehet tippelni. Aki a legtöbb helyes választ eltalálja, páros mozijegyet nyerhet. Ugyanezt személyesen is meg lehet tenni a moziban, a szavazó szelvényt a tippek és a személyes adatokkal moziban kihelyezett urnába kell dobni.
A szegedi Belvárosi Mozi 18. alkalommal rendezi meg Oscar-napját, ahol a jelöltek filmjeit lehet megtekinteni vasárnap déltől késő estig, illetve az aznapra váltott bármelyik jeggyel a gálaműsor élőben is megtekinthető ingyenesen.
Budapesten a Művész Art Moziban 2-án egész nap kizárólag Oscar-díj jelölt filmeket lehet megnézni, köztük premier előtt vetítik le a Háttérzene államcsínyhez és az Én még itt vagyok című filmalkotásokat.
A legtöbb magyar mozi és filmszínház vetíti majd a hétvégén a jelölt filmek egy részét, a következő héttől pedig nagyobb vetítési számban adják majd a nyertes alkotásokat vagy visszahoznak régebbieket.
Végül pedig a magyar vonatkozás: Jancsó Dávid, A brutalista című filmben nyújtott vágásért kapott jelöltséget.