A maszkviselés a mozi teljes területén kötelező, úgymint az előtéren, a nézőtéren és az illemhelyeken is. Nagy hangsúlyt fektetnek a kézfertőtlenítésre, ezért több helyen fertőtlenítőket helyeztek ki, valamint felhívják a figyelmet a másfél méteres távolságra. A büféterméket árusító mozik a nézőtéri etikettbe annyi engedményt tettek, hogy a rágcsálnivaló elfogyasztásának idejére a maszkot le lehet venni, ám annak végeztével azt vissza kell venni. A mozik arra is figyelnek, hogy a levegő benti keringetését kinti levegő cseréjével oldották meg, illetve több moziban helyek kihagyásával értékesítik a jegyeket.
Ezektől az intézkedésektől a vírus terjedésének csökkenését várják, illetve lehetőséget szeretnének biztosítani arra is, hogy a kulturális intézmények, mint a mozi, a színház vagy a múzeumok nyitvatartása biztosított legyen és ne kelljen nélkülözni a járvány alatt sem. Azok a vendégek, akik lázasak, betegek, ne menjenek moziba, válasszák a távmozit!