A magyar mozipiacot legnagyobb arányban lefedő mamutcég a Cinema City várhatóan 2012 első negyedévében befejezi mozijainak digitalizálását, emellett megkezdte moziparkjának nézőtereinek korszerűsítését, a mai kor kényelmének megfelelő moziszékekkel. Tavalyelőtt a győri, tavaly a szegedi, idén pedig a debreceni és a budapesti Westend City Center-ben működő multiplexeit korszerűsíti. A kishálózatok és vállalkozásban működtetett filmszínházak több egységgel összefogva vagy államtól kapott támogatással vagy egyedül próbálja felvenni a harcot a túlélésért. Bár a kisfilmszínházak többsége bezárhatja kapuit, lesznek olyanok, amelyek projektoros felszereléssel iskolai vagy óvodai vetítésekkel megmaradnak mozi jellegű intézményként, de nagysikerű filmeket már nem tudnak ezzel a technikával vetíteni.
A filmszínházak új évét adóváltozás is sújtotta, a jegyárakat és a büfétermékeket is egyaránt drágította. Utóbbiak szinte mindenhol emelkedtek, a jegyek átlagosan 60-100 forinttal növekedtek. A kecskeméti Malom Moziban pl. 1390 Ft helyett 1450 forintos jegyáron nézhetünk 3D-s filmeket, viszont új kedvezményeinek köszönhetően még a tavalyi tarifáknál is mérsékeltebb áron szórakozhatunk. Az egy évig érvényes 10%-os kedvezményre jogosító arcképes kártyát korlátlan számban használhatjuk fel és 600 forintért válthatjuk ki. Az 50%-osat 5000 forintos áron vásárolhatjuk meg és egy éven belül 25 alakalommal használhatjuk. A balatonfüredi Balaton Moziban 1300-ról 1400 forintra emelkedett a térhatású filmek árai, ám a klubkártyás rendszerben mozizókat nem érintette az árváltozás. A Budapest Film mozijaiban 2 lépcsőben változtak az árak, még tavaly december elején a Művész, Puskin és Toldi árai növekedtek 1250-1280-ról 1350 forintra, de a diák és nyugdíjas bérletek 800 forinton maradtak. Az újesztendő második hetében a Művészben 1400-ig, a Corvinban mintegy 40 forinttal 1490 forintig fokozódott egy teljes árú jegy ára. A Toldi Moziban a „minden nap mindenki egyenlő” szisztematikában 1100 forintos jegyárral várnak minden kedves látogatót, a kedvezményes jegyek megszűntek. A Cinema City, a Mi Mozink, a Sugár, a Pólus és a kis mozik többsége nem hárította át az adóváltozásokat a nézőközönségre, ezekben a mozikban a tavalyi árakon szórakozhatunk.