A jegyár 700 forintról 900 forintra emelkedik, a családi kedvezmény változatlan marad. A kedvezményes jegyek 500 forintról 700-ra emelkednek, a csütörtöki kedvezményes nap megszűnik. Az első vetítés 18 órakor a Madagaszkár 3 című animációs filmmel indult. A felszerelt új vetítő a Christie 2210-es sorozata, amelyet Dolby szerverrel szereltek fel. Mint ismeretes, a 2011-es évben sikeresen pályázott a tapolcai mozi is a digitális vetítő beszerzésre, amelyre 27 millió forinttámogatásban részesült.
Szintén működik már a miskolci Művészetek Háza Béke terembe beszerelt d-cinema vetítő, amelyre ugyanúgy a kormányzat által kiírt pályázaton nyert támogatást a mozi, mint a tapolcai társa.
Digitális vetítés Tapolcán és a miskolci art moziban
2012. július 05. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
A mai nappal megindultak a digitális vetítések Tapolcán, a kizárólag még kétdimenziós előadások megreformálhatják az eddigi mozizási szokásokat, hiszen akár a premierrel egy időben is megjelenhetnek a filmalkotások, ezáltal pedig megnövekedhet a látogatottság. Később lehetőség nyílhat a 3D opciót is beépíteni, igaz ezt már teljes mértékben önköltségen.
Utoljára frissítve: 2017. március 08. szerda 11:43