A mozi kezdetben platterrel kombinált Kinoton 35 mm-es vetítőkkel oldotta meg a vetítéseket, nem kellett két vetítőgép, hiszen az összeragasztott tekercseket a forgó tálcáról a vetítőgéphez, majd onnan vissza ugyanannak a tálcának egy alsóbb szintjére vitte a filmszalagot az automatika. A gépésznek csupán a minden előadás előtti film befűzés és a vetítőgép felügyelete volt a feladata. A nagy érdeklődést kiváltó filmalkotásokat akár több teremben is vetíteni tudták a vetítőgépek közé beépített görgők segítségével, amelyek a filmet egyik vetítőgépétől a másikhoz segítették át. A digitalizálás első hírnöke 2010 nyarán érkezett a moziba, egy Christie 2220-as személyében, ez a vetítő 3D vetítésekre is alkalmas volt, a speciális szemüvegeket a mozi adta, de ezeket még vissza kellett adni. Tisztításuk speciális mosogatógépben történt, a rendszer ekkor még a színszűrős Dolby 3D volt. Miután a hálózat felvásárolta a Palace Cinemast, a Barco digitális vetítőgépeire cserélte a Christie-ket, illetve a 3D rendszer a Masterimage lett, amelyhez a szemüveget is vásárolhatjuk és a következő 3D filmre magunkkal hozhatjuk, ennyivel is kevesebbe kerül a jegy ára. A polarizált rendszer megköveteli a vásznak ezüstös hatásúra cserélését, amelyet az összes teremben elvégeztek. A mozi a Balaton Plázában található, amely a belváros kertvárosi részén fekszik a régi vasútállomás helyén. Megközelíthető a legtöbb helyi járatú busszal, a távolsági illetve a helyközi buszállomása is csak 10 perc sétára van. Az autókkal érkezőket díjmentes parkoló várja a ház alagsorában, a kerékpárral érkezők az erre a célra felállított állványzatnál zárhatják le kétkerekűiket. A földszinten, a vendéglátó egységek közvetlen közelében, a ház keleti felében húzódik meg a mozi, amely magán viseli a Cinema City jellegzetességeit, többek között a különféle színekben világító, hajlított neoncsövekből megformált csillagokat és közöttük az aktuálisan vetített filmek plakátjait, a narancsszínben világító szintén neoncsövekből megalkotott céglogót. A területen több óriásplakát, standee hirdeti a közelgő filmpremiereket. A könnyebb választás érdekében filmes ismertetőket helyeztek el a pénztárablakok előtt. A mozi frontrészén van a három plexiüveggel védett pénztárablak, ahol a készpénzes jegyváltás mellett megengedett a bankkártyával való fizetés is. A Sodexo Ajándék és az EDENRED Ticket Compliments Top Premium ajándékutalványokat is elfogadják fizetőeszközül. Az online vagy a telefonon lefoglalt tiketteket az előadás előtt legalább 30 perccel (első előadás előtt 15 perccel) meg kell váltani, különben azokat törlik a foglalási rendszerből és ezután szabadon értékesíthetik őket. Az online megvásárolt jegyeket ugyanitt lehet átvenni. Nem kell külön sorban állni, ha az e-ticket rendszerben kértük a visszaigazolást, ekkor, ha a megfelelő eszközön (okos telefon, tablet, stb) vagy otthon kinyomtatott tiketteket bemutatjuk a jegyellenőrzési ponton, a QR kód beolvasása után engednek be a mozitermekbe. A kasszaablakok felett mátrixtáblán jelennek meg a műsorral, jegyárakkal kapcsolatos információk. A bejárattól jobbra a hatalmas elemózsiakínálattal rendelkező büfé van, ahol különféle rágcsálni- és ropogtatnivalót találunk a filmélmény kiegészítéséhez. A frissen pattogatott kukorica és a szószos nachosok illetve a különféle szénsavas- és rostos üdítőket, megadott kombinációban akár együtt pénztárcakímélő módon is megvásárolhatjuk, ezenkívül snackeket, chipseket, friss magvas-sajtos perecet is kaphatunk. A Candy King önkiszolgáló standon különböző gumicukrokat, aprócsokoládékat, parfékat szedhetünk papírzacskóba vagy pohárba. A termekhez vezető folyosó elején kéri el jegyünket a mozi udvarias személyzete, akik útba is igazítanak, kellemes szórakozást kívánva. Ők adják kezünkbe a 3D szemüveget is, ha a jegyet így vettük meg.A folyosón át a termek előteréhez jutunk. Szemben a mosdó, a balra az 1-es és 2-es, jobbra a 3-as és 4-es termek nyílnak. A termek lelátós és lépcsős üléssor elrendezésűek és magas háttámlás, felhajtható, pohártartós, kartámaszos fotelülések alkotják, amelyek a már megszűnt francia Quinette moziszékgyártó cég termékei. Az ülések számozottak, a jegyek pedig helyre szólnak. Az auditóriumok légkondicionáltak, akadálymentesítettek, jó akusztikájúak. Az 5.1-es Dolby Digital hangrendszer remek hangélményt kölcsönöz, a képi élmény meghatározó elemei az ezüst vásznak, amelyeken tiszta és éles képet biztosítanak a Barco vetítői, méreteik 30 és 54 négyzetméter között változik. Az auditóriumok férőhelyei: 1-es 112 fő, 2-es 192 fő, 3-as 192 fő, 4-es 113 fő. A gépházban 4 db digitális vetítő dolgozik, de a 2-es és 3-as termeknél megmaradtak az analóg gépek is. Hogy odaférjen a matrózüveghez mindkettő, görgős megoldással kitolhatók egymás mellől. Minden vászonhoz egy-egy Masterimage szűrő tartozik, ebből adódóan az összes teremben egyszerre tudnak vetíteni térhatású filmeket, 2D-s filmek vetítésekor egyszerűen kitolhatók a vetítőgép elől. Az 1-es és 4-es teremhez egy-egy DP2K-19B, a 2-eshez és a 3-ashoz pedig egy-egy DP2K23B altípusú vetítő tartozik. A vetítő lelke a Doremi szerver, itt tárolják a több terabite filmanyagokat, amelyeket mobilreck segítségével vagy adatkábellel könnyen átmásolhatók néhány óra alatt. A hangtoronyban Dolby CP650 és CP750-es hangprocesszorok és Crown végfok erősítők dolgoznak. A mozi filmkínálata széleskörű, igyekszik egyszerre meghódítani a fiatalokat, a gyermekes családokat, a romantikus lelkületűeket vagy a komolyabb filmek után érdeklődőket újra, meg újra. Minden csütörtökönként frissül a repertoár és egy filmet akár több héten át is műsoron tartanak az érdeklődés függvényében. A Cinema City igyekszik a legnagyobb sikereket elhozni a veszprémi és a környéken élők számára. A nyitva tartás is ennek megfelelően alakul, az első vetítések hétköznap 13 órától kezdődnek, az utolsó előadások 20:30-kor indulnak. Szombaton és vasárnap, valamint az iskolai szünetekben már délelőtt 10 órától is kezdődnek filmvetítések, péntekenként és szombatonként pedig 22:30-kor megy le az utolsó kör. Szerdáról csütörtökre virradó éjjel, éjfélkor kimagasló érdeklődésű filmeket is műsorra tűzhetnek, ezen kívül premier előtti előadások és közönségtalálkozóval egybekötött magyar filmklub is színesíti a műsorpalettát. Mivel a városban nincsen másik mozi, ezért a helyi négytermesnek nem kell más mozival osztoznia a nézőközönségen. A jegyárak egy nagyobb város színvonalát tükrözik. Egy teljes árú jegyet 1460 forintért, a kedvezményeset 1140 forintért kínálnak. Kedvezményre a diák és a gyermek jogosult 8 éves korig és ugyanennyiért ülhet be bárki más a termenkénti első előadásra. A 3D jegyár magasabb 1580Ft, míg ugyanez kedvezményesen 1270Ft, a 3D kedvezmények a 2D előadásnál alkalmazottal egyenlőek. A 3D szemüveg ára 230 forintba kerül, de ha van már ilyen a tulajdonunkban, akkor azt érdemes az előadásra magunkkal hozni. Ajándékjegy a pénztáraknál váltható mindkét vetítési nemre, csoportos jegyárakról viszont a mozivezetőnél lehet érdeklődni. Az online megvásárolt jegyeket plusz 40 forintösszeggel terheltek az adminisztrációs költség miatt, ám ebben az esetben a mozi 100 forint büfékuponnal jutalmazza meg a vásárlót. Hétköznapokon 15% kedvezményben részesülhet a Telekom Kapcsolat Kártyával rendelkező személy 2 mozijegy erejéig. Veszprém megye kedvelt szórakoztató egysége népszerű időeltöltést ígér és teszi ezt a jövőben is, a törzsvendégek legnagyobb megelégedésére. Tervben van a mozi külső-belső felújítása a XXI. századnak és a Cinema City új arculatának megfelelően.