A nyári hírek

2020. szeptember 06. vasárnap | Írta: Forgács Balázs
A tavaszi hosszú moziszünet után június 18-án kinyithattak a filmvetítő helyek, júliusra már a mozik csaknem 98%-a kinyitott, ám a legjobban várt filmalkotások bemutatóit halogatni kényszerültek a nagy stúdiók, hiszen az USA-ban a járvány még javában tombolt, ezért a filmek nyereségei kérdésessé váltak. Más kedélyek is borzolták az idegeket, az Universal bejelentette, hogy filmjeit ezentúl fizetős streaming tartalmakon is be kívánja mutatni, a filmszínházakkal azonos időben, amire válaszul az AMC, később a Cineworld is bejelentették, hogy nem fogják műsorra venni az Universal filmjeit. Később megegyeztek, hogy csak rövidítések lesznek .Na de lássuk, mit tartogatott számunkra a nyár:
  • - Június 18-án a korábban kinyitott kert- és autósmozik mellett az épületekben található mozik is kinyithattak, az első mozik ezen a napon a szarvasi és a nyergesújfalui mozik voltak.
    - 10. alkalommal is megrendezte Szánsájn Filmfesztiválját a Cirkó-Gejzír Mozi.
    - Július 2-án országszerte kinyitottak a Cinema City mozijai is.
    - Július közepére készült el a Cinema City Duna Pláza felújított multiplex mozija, amely nem csak a termeiben kicserélt fotelekkel várja a látogatókat, hanem új ruhába öltöztették a büfét, a folyosókat és az illemhelyeket is.
    - Július 16-án megnyitott a felújított és minden igényt kielégítő Kultik Dunaújváros, amely a Kultik hálózat 10. mozija.
    - Szintén ezen a napon indult el a Balaton déli partján az Ancsika Kertmozi Balatonszemesen.
    - Július 23-án analóg filmvetítésekkel indult el a Városmajori Kertmozi.
    - Augusztus 5-én, a forgalom elapadása miatt bezárt az Est Mozi, Tatán.
    - Augusztus 7-én Moziliget néven indultak kertmozi vetítések a Köki Terminál tetején, amelyet a Kultik hálózat üzemeltetett.
    - Fehérv-ART kertmozi működött a fejér megyei megyeszékhelyen négy helyszínen, a vetítéseket ingyenesen lehetett látogatni.
    - Augusztus 14-én megújult a Cinema Bridge, a gyöngyösi mozi nézőterei minden igényt kielégítő spanyol fotelülésekre cserélték a régieket, amelyek immár fejtámlával és a kartámaszon elhelyezett pohártartóval is rendelkeznek.
    - Augusztus 28-án éjjel ismét megrendezésre került az Art Mozik Éjszakája, ahol premier előtti és premierekkel, valamint a közelmúlt nagy sikereivel lehetett találkozni.
    - Augusztus 23-án a vonyarcvashegyi, 29-én a révfülöpi, a zalakarosi, a csopaki, a zamárdi, 30-án a fövenyesi, a balatonakali, 31-én a balatonszemesi tartotta utolsó vetítéseit a Balaton környéki kertmozik közül.
     
Utoljára frissítve: 2020. október 01. csütörtök 20:32