A Magyar Kultúra Napja 2025

2025. január 18. szombat | Írta: Forgács Balázs
A Magyar Kultúra Napját minden évben január 22-én tartják meg, rendkívül gazdag műsorprogram, különféle zenés-, színi- és mozielőadások, foglalkozások, hagyományőrzés színesíti a műsorpalettát, egyes helyeken már hétvégén is ennek a napnak a keretében zajlanak a különféle tarka programok.

Idén is több mozi kiveszi a részét ebből az alkalomból és számos hazai alkotást tűznek műsorra, egyesek olcsóbb helyárral, közönségtalálkozókkal, különleges- és premier előtti filmekkel.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 22-én csak magyar filmeket vetítenek. A legsikeresebb három tavalyi film a Futni mentem, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Fekete pont mindenképpen látható lesz, valamint lesz még a Hat hét, a Dac film, a Kix, a Hugó, a viziló, vagy a premierben játszott Véletlenül írtam egy könyvet és még sok tartalmas hazai film.

A P’art Mozi Szentendre szintén csak magyar filmeket hoz ezen a napon. Lesz közönségtalálkozó Az alkotás öröme – Portréfilm Buhály József festőművészről, lesz nosztalgiázás az Árvácskával, műsorra tűzik a Futni mentemet, premierben a Véletlenül írtam egy könyvet, majd a márciusban megjelenő Csendes éj kerül a vászonra.

A Paksi Moziban szombaton és vasárnap (január 18-19-én) csak magyar filmeket vetítenek, ráadásul olcsóbban, 1800 forintért. Találkozhat a közönség a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled párossal, a Fekete ponttal és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmekkel és a lista itt nem ér véget.

Szolnokon a Tiszapart Moziban 22-én egész nap csak magyar filmek mennek, mindezt kedvezménnyel mindössze 1400 forintért bárki igénybeveheti.

Martfűn 23-án ingyenes vetítés lesz a Bolond istók című filmmel 18 órakor, a regisztrációs jegyeket a mozi pénztárában kell igényelni.

Összességében elmondható, hogy magyar mozik többsége vetíteni fog a magyar kultúra napján magyar filmeket.

Utoljára frissítve: 2025. január 18. szombat 08:57