A 35 mm-es filmet először Edison használta, az általa kifejlesztett kamerához. Egy képkocka szélén 4-4 lyuk található, úgynevezett perforáció.

Az első használatos képformátum 1:1,33 volt. Tehát a kép szélessége 1,33-szor nagyobb, mint a magassága. A hangosfilm megjelenésével (az ún. hangcsík miatt) ez az arány 1,37-re változott. Ezt a képformátumot napjainkban is megtalálhatjuk, akár a mozikban (normál képformátum), illetve a DVD filmeken és a televíziókon. Itt „4:3” elnevezéssel szerepelnek.

A filmstúdiók ez után törekedtek a nagyobb képre, de az eszközeik eléggé korlátozottak voltak. Kitalálták, hogy a normál képformátumban felvett képeket 1:1,85-ös arányú objektívvel kellene vetíteni. Ebben az esetben a képelem alsó és felső részét egy ún. kapumaszk kitakarja és az objektív felnagyítja a maradék képet, tehát az teljesen kitölti a vásznat. Ezt a technológiát takarásos képformátumnak nevezik. Ám itt kitakarásra kerülnek némely képelemek is, természetesen csak olyanok, amit a rendező nem is tart fontosnak. Ezt a képformátumot főleg Amerikában használták, de az európai filmesek is fejlesztettek, ők az 1:1,66-os képformátumot használták.

Az 50-es években betört a piacra a szélesvásznú film. Az itt használatos képarány az 1:2,35. A kép széthúzott és egy torzító optika segítségével láthatjuk. Ezt a képformátumot is megtalálhatjuk a DVD-ken és a televíziókon "16:9"-es képarányként.

Tehát a Magyarországon jelenleg használt képformátumok: normál (1:1,37), takarásos (1:1,66 és 1:1,85) illetve a cinemascope (1:2,35).