2014 tavasz mozis eseményei

2014. június 07. szombat | Írta: Forgács Balázs
  Ismét eltelt három hónap és ezalatt az idő alatt több mozi is újjá született a digitalizálásnak köszönhetően, volt olyan, amelyre sajnálatos módon lakat került és bizonytalan a moziként feltámadása. De többségében örömteli hírrel szolgálhatunk. Lássuk hát, milyen események voltak ezek:
- A sárospataki A Művelődésháza március 1-én kezdte meg digitális vetítéseit egy Christie CP2215-ös vetítővel és Xpand 3D-vel, a terem már  évekkel ezelőtt megújult, a digitális vetítő beszerzésére az art moziknak erre a célra kiírt pályázatán sikerült támogatást nyernie.

 

- Március 6-án este a tatai Est Mozi is megkezdte vetítéseit, itt magánbefektetés útján szerezték be a Sony SRX-R320-as vetítőgépét, amely egyelőre 2D digitálisan vetít. Az induláskor a hangrendszeren állítottak, illetve hangszórókat, végfokokat cseréltek. - Március 7-én Szarvason nyílt meg digitálisan a mozi. A nézőtérhez nem kellett hozzányúlni, hiszen azt néhány éve építették át. Az itt szolgáló vetítő egy Barco DP2K-20C, Dolby 3D-vel. Art moziként működik. - Március 20-án a komáromi Jókai Mozi nyitott meg, szintén egy Sony SRX-R320-as vetítővel, amelyhez RealD térhatású rendszer társul. A filmszínház art moziként működik. - Szintén március 20-án nyitott meg a Tabán Kinotéka, a tavalyi év végén bezárt utolsó budai art mozi. Szerencsére sem a tulajdonos, sem pedig az I. kerület nem hagyta magára és egy komoly összefogással kívül-belül megújult, többek között egy Barco DP2K-15C vetítővel gazdagodott, a régi klubtermből egy újabb moziterem lett és teljesen átalakult az előtér is. - Március 21-én átadták a megújult a székesfehérvári Barátság Klubmozi nézőterét. Az újrakárpitozott székek, új vászon, csillagos hatású mennyezet csak az első lépése a megújulásnak, amely után a digitális vetítő beszerzésére a nyár folyamán történik meg.

 

- Március 22-én nyitott meg a kiskunfélegyházi Petőfi Mozi, itt magánbefektetésnek köszönhető a mozi teljes átalakulása két régebbi terem összeépítésével és alapos átalakítással, a vetítő egy Christie CP2215, a 3D rendszer pedig az Xpand. 2009 óta szünetelt a mozi, de most nagy lelkesedéssel vették birtokba a helyiek. - Március 31-én vetített utoljára a fővárosi Vörösmarty Mozi. Az épületet birtokló VIII. kerület és a bérlő között régóta húzódó peres viták eredménye lett ez a helyzet. Jelenleg kérdéses a mozi további sorsa, de egyre valószínűbb, hogy nem lesz olyan szerencsés, mint a Tabán. - Április 17-én a zalaegerszegi Art Mozi vált digitális vetítőhellyé, amely szintén a digitális pályázat útján nyert támogatást egy új vetítőgépre egy Christie Solaria One+ személyében.

 

- Szentesen évek óta haldokló félben volt az Őze Lajos Filmszínház, amit egy lelkes csapat mentett meg végül. A moziterem teljes átalakuláson esett át, de ugyanez elmondható az előtérről és egy mozitörténeti sarok is létesült. Az első mozi Magyarországon, amelynek megvilágítása kizárólag LED fényforrásokkal valósul meg. A mozit egyébként egy Christie CP2215 típusú vetítőgéppel és Xpand 3D rendszerrel működtetik. Május 6-án nyílt meg, az érdeklődés pedig minden eddigi elképzelést felülmúlt. - Szegeden a Belvárosi Mozi Balázs Béla terme kapott digitális vetítőt és így a termek 2/3-a digitálissá vált. Az erőforrás egy Christie CP2215, amelyet ünnepélyes keretek között május 8-án avattak fel, bár nem hivatalosan már május 1 óta vetítettek vele. - Május 16-án 12 órán át tartó maratoni mozizásra ösztönözte a Budapest Film az művész filmrajongók népes táborát. A hagyományosnak mondható évenként ismétlődő rendezvény három filmszínháza mellé idén a Tabán is csatlakozott. A Puskin két miniterme és a Tabán kamaraterme kivételével az összes teremben, egyenként 5-7 filmvetítéssel szórakoztatták a nagyérdeműt.
Utoljára frissítve: 2017. március 08. szerda 10:00