Miután apjuk 1894-ben Párizsban megcsodálta Thomas Edison kinetoszkópját (egy szekrényt, amelybe kémlelőlyukon betekintve 20 másodperces film volt látható), a Lumiere fivérek is hasonló szerkezeten kezdtek gondolkodni. A végeredmény a mozgókép felvételére és kivetítésére is alkalmas, hordozható kinematográf lett. A film, amelyre a képet rögzítették, lejátszáskor a vetítőkapu elé került, ahol kétszer annyi ideig állt, mint ameddig a következő kocka a helyére ugrott. A gép vetítési sebessége 16 kocka volt másodpercenként, a folyamatos mozgatásról két kis karom gondoskodott, amelyek beakadtak a képkocka két oldalán lévő lyukakba, lehúzták a filmet a vetítőlyuk elé, majd hátrahajolva a következő lyukpárhoz ugrottak fel.
Nem Lumiere-ek voltak az elsők, akik nyilvános filmvetítéseket tartottak, előttük több országban többen is vetítettek már mozgóképet közönség előtt, ám ezek fogadtatása a teljes érdektelenségtől a közepes rezignáltságig terjedt. A hírhedté vált vetítés, amelyhez utóbb a film születésének dátumát is kötik, Lumiere-ék párizsi, Grand Café-beli vetítése volt, 1895. december 28-án. A műsoron tíz rövidfilm szerepelt, köztük a saját, lyoni fotokémiai üzemük előtt forgatott, a műszak végén távozó munkásokról készült, A munkaidő végét, valamint az első fikciós történetként, valamint első burleszkként számon tartott Megöntözött öntözőt. A folklór szerint azonban a legnagyobb hatást A vonat érkezése okozta, amelyben egy gőzmozdony és szerelvénye érkezik meg egy állomás peronjára. A filmek egy perces hosszúságúak voltak, ezért is hívják őket Lumiere-egyperceseknek. Lumiere-ék még megelégedtek a mozgás illúziójának átadásával, náluk a végcél a "trükk" bemutatása volt. Ennek megfelelően statikus totálképekben elsősorban életképeket láthatunk, bennük gyakran bensőséges, családi hangulat érhető tetten, ami részben abból is fakad, hogy nem egy felvételen maga Auguste Lumiere és családja látható. Történet a legritkább esetben van, s a filmeket tartalmuk alapján látták el címekkel. Találmányuk révén új és mindenki számára könnyen hozzáférhető művészeti forma született, amely rövid időn belül óriási hatást gyakorolt a populáris kultúrára is. 1907-ben bemutatták új autokróm eljárásukat, amellyel színes fotókat tudtak készíteni. Foglalkoztak a gramofon tökéletesítésével és a háromdimenziós mozi kidolgozásával is.
Auguste Lumiere 1954. április 10-én halt meg Lyonban.
(forrás: mno.hu)