Az ünnepi alkalomból négy napon keresztül (március 21-24) 1090 forintért lehet megtekinteni minden filmet, amely mellé a kis popcorn ajándék a mozi részéről. A látogatók között pedig sorsolásra kerül egy negyedéves, egy féléves és egy egyéves 1+1 fős mozibérlet.
10 éves a felújított félegyházi mozi
2024. március 22. péntek | Írta: Forgács Balázs
Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 21-én nyitott meg a Petőfi Mozi, Kiskunfélegyházán. Reményi Richárd, a Pannon 2001 Mozgókép Kft ügyvezetője Gödöllő után ezt a kis mozit szemelte ki. Az akkor még zárva tartó filmszínházban 3 terem volt és a földszinti kettőből egy nagytermet épített, azaz vissza alakította az elődje által felosztott termet.
Utoljára frissítve: 2024. március 22. péntek 01:35