Bejegyzéskép Tegnap nemcsak megszépült, de némileg át is változott a 3-as terem nézőtere. A múltban a terem jobb szélén egy hat személyes, soronként 2-2 ülést alakítottak ki 20 évvel ezelőtt, ezeket most a teremfolyosó baloldalára a többi ülés széléhez igazították, valamint teljesen áthuzatolták a fotelüléseket.

2023. március 10. péntek

Bejegyzéskép Az idei tél bár nem volt zord, több mozi a bezárás mellett döntött, hogy a megsokszorozódott fűtési költséget ki tudják gazdálkodni. Ám akadt olyan is, amelyik nem csupán bezárt, de erre az időszakra időzítette a felújításait, karbantartási lehetőségeit vagy fejlesztettek. Ezekből szemezgetünk.

2023. március 06. hétfő

Bejegyzéskép Bő 2 hónapos téli álom után ismét élettel telik meg Szeged mozija, a Belvárosi. Ráadásul péntek-szombat és vasárnap tavalyi áron látogathatók az előadások, március 6-tól jegytípusonként átlagosan 250 forinttal emelkednek a jegyárak, hiszen az energiaárak bőven megnövekedtek.

2023. március 03. péntek

Bejegyzéskép Március 1-én technikai okok miatt zárva tartott a Lurdy Mozi, hamar kiderült azonban, hogy a régi és az új üzemeltető közti átadás-átvétel történt meg, 2-án pedig új műsorstruktúrával és némileg bővített nyitvatartással indulnak.

2023. március 02. csütörtök

Bejegyzéskép Március 1-én, ma nyit a Café Corvin Gofri Bár, Budapest patinás filmszínházában. Igazi gofri különlegességek, édes fagylaltos-gyümölcsös-öntetes és sós gofriszendvicsek, shake-k várnak. Ebből az alkalomból pedig Családi mozis hétvégét rendeznek, ahol több családi- és gyerekfilmet 990 forintért lehet megtekinteni. A jegyeket felmutatva a bárban 10% kedvezménnyel lehet fogyasztani a hétvégén.

2023. március 01. szerda

Bejegyzéskép 2013. március 2-án este 8 után pár perccel a Boszorkányvadászok című filmmel és mindjárt térhatású vetítéssel elindult a hányattatott sorsú filmszínház új élete és azóta örvendezteti meg a város és a környék lakóit, moziba járó közönségét. Azóta több lépcsőben folyamatos fejlesztéseken és megújuláson esik át. A jubileum alkalmából különleges műsorral lepi meg a mozi vezetése azokat, akik március 2 és 8 között ellátogatnak a Petőfi Moziba.

2023. február 27. hétfő

Bejegyzéskép Február 25-én szombaton éjjel 3 teremben 12 filmvetítés lesz az Agria Moziban, az eseményt 2500 forintért váltható karszalaggal látogathatjuk, a termekbe szabadon, érkezési sorrendben ülhetünk be. Jegyelővételben a helyszínen vagy online 175 forint kezelési költséggel válthatjuk meg.

2023. február 20. hétfő

Bejegyzéskép Itt a Valentin-nap vagy régebbi nevén a Bálint-nap, amely a szerelmespárok elhíresült napja. Ilyenkor mindenféle szerelemmel kapcsolatos akciót hirdetnek különféle szolgáltatások és így a mozik is, amelyek különlegességekkel örvendeztetik meg a szerelmeseket. Büfé kedvezmények, ajándékjegyek, féláron mozizás, van itt mindenféle lehetőség. Mi abban segítünk, hogy megmutatjuk, hol milyen meglepetéssel készülnek ezek a helyszínek.

2023. február 13. hétfő

Bejegyzéskép Október vége óta egy rgb lézervetítő üzemel a Balaton Moziban. A hír bár régebbi, az üzemeltető nem akarta nagy dobra verni, előbb el akarta kápráztatni vele a közönséget. A fejlődést az Avatar 2 inspirálta, amely december közepén érkezett a mozikba, a vetítő szolgáltatta kép pedig magával ragadó lett.

2023. február 11. szombat

Bejegyzéskép Január 9-én egy hónapra bezárt a kiskunhalasi Városi Mozi, hogy az előtér megújulhasson és barátságos, vidám előtér fogadhassa a nézőket. A tavalyelőtti kapacitásnöveléssel 3 termessé vált a mozi, a vendégfogadótér felújítására pedig most került sor.

2023. február 09. csütörtök