Nem mondanám meg, hogy a mozik nehézségekkel küzdenek, hiszen olyan fantasztikus programsorozatokkal álltak elő az ősz folyamán, hogy szinte kapkodta a fejét az ember, hogy a bőség zavarában hová menjen. Pedig a kulisszák mögött több nehézség is sanyargatja a mozisokat, ennek ellenére vagy főleg emiatt olyan gazdag műsorokat tártak elénk, akár tematikusan egy népünnepély köré szervezve vagy önálló és ritkaságszámba menő sorozatokkal, hogy tényleg azt képzelné az ember, hogy nincs itt semmi baj. Új mozi nyitás, felújítás, új vetítőgép beszerzés is akadt, nem is egy és van három díjazottunk is. Ennek szellemében foglalom össze az őszi történéseket.
December van, a karácsony és a Mikulás közeledtével nagyobb cégek, sőt magánemberek jótékonysági felajánlást tesznek szegény családok, nélkülözők és kevésbé jómódú gyerekek számára. A Kultik mozihálózat is kiveszi részét ebből és nehézsorsú gyermekeknek nyújt felejthetetlen moziélményt, akár olyanok számára is, akiknek ez lesz életük első moziélménye.
A múlt héten szerdán megújult a Lurdy Mozi egyik közepes méretű terme, a hatos. Ez még az eredeti ülésekkel berendezett terem volt, mondhatni közel 30 éves, strapabíró fotelek voltak. Az új spanyol fotelülések elegáns kinézetet adnak a nézőtérnek, de kicserélték a padlószőnyegeket is.
Nyolcadik alkalommal rendezi meg az Europa Cinemas és a Creative Europa MEDIA program, azaz az Eurpópa Bizottság audivizuális támogatási programja, az Európai Külügyi Szolgálat bevonásával az Európai Mozik Éjszakáját. Idén az európai és a latin-amerikai koprodukciók kerülnek a figyelem középpontjába és tematizálják a két régió közti kulturális, társadalmi vagy történelmi kapcsolatokat. A hangsúly a határokon átívelő történetmesélésen és a közös finanszírozáson.
Idén is egy klassz adventi játékra invitál a tatai és nyergesújfalui mozit üzemeltető Lexkor Kft. Advent vasárnapjain megjelenik egy poszt, ami alá kommentben kell megírni, hogy melyik filmre ülnél be. A kommentbe beírók között sorsolják ki az aktuális heti nyereményjáték nyertesét.
Mai napon avatják fel a túrkevei Korda Sándor Filmszínházat, amely közösségi terekre kiírt városfejlesztési pályázat keretében valósult meg. Az 1964 júliusában moziként átadott épület ma négy funkciót tölt be: konferencia- és koncertterem, színház, de a jelenlegi állapotában a mozizáshoz a legalkalmasabb.
Mától vetítik a mozik országszerte a Zootropolis 2016-os nagysikerű animációs film második részét és a Cinema City erre az alkalomra egy különleges popcornnal örvendezteti meg, nem csak a kicsiket, de főleg őket.
Black Friday!! Hirdeti minden üzlet, 30, 40, 50, 60%-os kedvezmények ilyen-olyan termékekre, a roham borítékolható. Képzeletbeli kép, ahogy a vásárlók egymás torkának esnek az utolsó 70%-kal leárazott tv-ért, amit egy hónappal ezelőtt még 40%-kal olcsóbban kínáltak. A mozikban ugyan ez a fajta tolongás nem várható, de több helyszínen jelentős kedvezményekkel várnak.
Október végén a Kultik, majd november végén végén a Cinema City is jegyárat emelt, ez pedig december-január folyamán további moziknál jelent majd növekedést. Néhány vidéki helyszínen szintén jegyárat emeltek, mint Jászberényben is. A nagyok 6-7%-os jegyár növelést hajtottak végre, ez nagyjából egy kicsivel az infláció mértékénél árnyalatnyival alacsonyabb, de a kedvezményes jegyáraknál jóval 10% feletti drágulások is előfordulnak vagy változatlanok maradtak.
Újra megvásárolható a törzsvendégek számára kidolgozott limitált kiadású éves és féléves mozibérlet a Pannónia Movie Kft. jóvoltából, amit az öt fővárosi mozijában (Cinema Mom, Pólus, Gobuda, Lurdy, Art+) lehet korlátlanul felhasználni. A kártya névre szóló, át nem ruházható és 2025. december 31-ig vásárolható meg.
