A Duna Pláza nyitása után, november 10-én másodikként nyitotta meg kapuit a Pólus Centerben lévő 6 termes multiplex, a legnagyobb terem 540 fős volt ekkor. A kanadai székhelyű Cineplex Odeon égisze alatt népszerűsége dinamikusan nőtt, tervbe vették, hogy kapacitásbővülésre újabb 6 teremmel toldják meg a meglévőket, azok tükörképére, de ez a terv végül nem valósult meg.
November 4-én lett 20 éves Magyarország első multiplex mozija, ebből az alkalomból játékot hirdetett a Cinema City, hogy aki november 7-én 17:30-tól zárásig bármely előadáson, amelyet természetesen a Duna Pláza moziban néz meg és helyesen válaszol a feltett kérésre, ajándékot nyer.
1998. október 28-án nyitott meg az akkor még dinamikusan fejlődő városrész központjába, hiszen itt tervezték felépíteni a Millenniumi Városközpontot és bár a világkiállítás nem valósult meg, továbbra is nagy terveket szőttek a környék fejlesztéseire.
Hosszú szünetelés után, a múlt héten pénteken nyitott meg a visegrádi mozi. Mint korábban megírtuk, a település indult a 2015-ös art mozikat megcélzó digitális vetítők beszerzésére kiírt pályázaton és nyert is 7 és fél millió forinttámogatást.
A Cinema City Filmünnep idén október 6-án csütörtöktől, 9-én vasárnapig tart, e 4 napon át ismét alacsony áron mozizhatunk szerte az országban, az összes Cinema City moziban. Gazdag műsorkínálatában a premier és premier előtti filmalkotásokat is láthatunk a mozivásznakon, ezen kívül közönségtalálkozókra, filmklub beszélgetésekre, szórakoztató programokra lehet számítani, a rendezvényen zenei sztárok lépnek fel és a sztár jegyszedőkkel is lehet majd találkozni, idén is lesz Filmünnep Tv, amely csütörtöktől szombatig 16 és 22 óra között sugároz online.
Kilencen évvel ezelőtt Fórum néven nyílt meg a mai Puskin Mozi, amely az egyik legpatinásabb artmozi Budapesten. Ebből az alkalomból szeptember 17-18-án nagyszabású rendezvénnyel készül a Budapest Film Zrt.
A Cinema City bezárja Mammut Moziját, mert a Bevásárlóközponttal eredménytelenül zárultak a tárgyalások a továbbüzemeltetésről. Az utolsó vetítési nap szeptember 11-én vasárnap lesz, ezt követően a piacvezető mozihálózat elviszi berendezéseit a moziból.
Aki nem érte be a múlt heti Utolsó lövéssel, az most ismét kedvező árakon mozizhat a sárospataki moziban. Csütörtöktől vasárnapig a családokat örvendezteti meg az A Mozi.
Mozizni jó, ha ezt olcsóbban tehetjük, mint megszoktuk, akkor érdemes kihasználni az alkalmat. Sárospatakon szeptember 1 és 4 között utolsónak vetített 3D filmeket tűznek műsorra 900 forintos akciós jegyárral.
Szeszélyes volt a nyár, ez főleg a kertmoziknak nem kedvezett, viszont az állandóknak annál inkább, hiszen a hideg és nyirkos időben mi mást csinálhat szórakozásként az ember, minthogy moziba menjen. Ehhez azért akadtak szép számmal olyan filmek is, amelyeket érdemes volt moziban látni. A mozik világában kevés olyan történés volt, amelyről beszámolhatunk, ám mind egytől egyig szerves része a kultúrának.
