Bejegyzéskép Soha ennyi hírt nem adtam közre hasábjaimon, mint az elmúlt három hónapban, volt miről írni, hiszen rengeteg program, különleges mozis esemény, valamint a hideg időben kényszerpihenőre küldött számos mozi nyitására is sor került. Ezekből szemezgetek nektek.

2023. június 02. péntek

Bejegyzéskép Június 2-án az ózdi mozi is megnyitja kapuit a közönsége előtt, amely még november elején zárt be a megnövekedett energiaköltségek miatt. A jegyárak némileg magasabbak lesznek, egy teljes árú mozijegy 2100 forint lesz, a kedvezményes jegy pedig 1700 forint lesz. Előadások pénteken, szombaton és vasárnap lesznek, napi négy előadással.

2023. május 31. szerda

Bejegyzéskép Idén viszonylag korán elkezdődött a kertmozi szezon, míg Budapest egyes helyszínein már javában folynak a vetítések, jobbára hétvégén, a nyári szünettől pedig napi szinten és akkor nyitnak ki a legtöbben, addig a Balaton déli partján sem tétlenkedtek, hónapok óta tartottak az előkészületek. A dolog érdekessége, hogy hosszú évek óta először nyitott ki a magyar tenger partján júniust megelőző hónapban kertmozi.

2023. május 29. hétfő

Bejegyzéskép Május utolsó vasárnapja a gyermekeké, amely idén Pünkösdre esik, ezért a hétvégi gyermekprogramok is háromnaposak lesznek és ezt több mozi ki is használja a maga módján. Érdemes tehát figyelni, hogy merre milyen programokkal, akciókkal várják a kicsiket. Viszont széles körben elmondható, hogy szinte minden nyitva lévő moziban lesz valamilyen gyerekeknek szóló filmalkotás ezen a hétvégén, amelyre pl. A kis hableány című film premierje is datálódik. Oldalamon néhány lehetőséget mutatok be a teljesség igénye nélkül.

2023. május 25. csütörtök

Bejegyzéskép Május 26-27-én az Öreghegyi Közösségi Házban (ÖKH) újraindulnak a vetítések, amelyek a tavaszi és őszi időszakban havi kettő napon, egy nap 2 előadással várja a közönséget, de a nyáron újra több helyszínen lesznek előadások.

2023. május 23. kedd

Bejegyzéskép Az előző évekhez képest hamarabb, már május utolsó hétvégéjén megkezdi előadásait kettő balatoni kertmozi, méghozzá Balatonlellén és Zamárdiban. Lellén 1700 forintért, Zamárdiban pedig 2000 forintért ülhetünk be egy filmvetítésre.

2023. május 21. vasárnap

Bejegyzéskép Május 18 és 21 között a Joy napok alkalmából az Etele Cinema ismét kihasználva a lehetőséget, kedvezményes lehetőséget kínál nézőinek. Legutóbb a Glamour napok és az Etele Pláza tavaszi kuponapjai alkalmából volt hasonló akció. Érdemes tehát figyelni.

2023. május 19. péntek

Bejegyzéskép Május 19-én 18 órától másnap reggelig ismét megörvendeztet minket a Budapest Film és mind az öt művész mozijában értékes filmeket nézhetünk korlátlanul mindössze egy karszalag áráért.

2023. május 15. hétfő

Bejegyzéskép Múlt héten N. Horváth Erzsébet író és helytörténész a film és a mozi történetét bemutató interaktív előadását, a Filmvarázs – Gyerünk a moziba be! címmel nyitotta meg, Szigethy Pál a Mafilm felvételvezető-gyártásvezetője volt és egyúttal vendége a rendezvénynek.

2023. május 11. csütörtök

Bejegyzéskép A magyar televíziózás hivatalosan 1957. május elsején indult útjára, már 1956 tavaszától voltak kísérleti adások kedden és pénteken, majd 1989. január 1-ig hatnapos rendben hétfő kivételével minden nap sugároztak. A hétfői szünnapot többek között a mozik is kihasználták azzal, hogy ezen a napon kedvezményes nappal csalogatták be műsoraikra a nézőközönséget.

2023. május 09. kedd