Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest

2011. augusztus 11. csütörtök | Írta: Forgács Balázs
Budapest legelső és egyik legpatinásabb filmszínháza az Uránia az 1890-es évek elején mulatónak épült a mai Rákóczi úton, az Astoria és a Blaha Lujza tér között. Épületét Schmal Henrik tervezte, aki sikeresen ötvözte a velencei gótika, az indiai reneszánsz formai elemeit az arab-mór díszítő elemekkel, így lett az építmény Budapest egyik legmeghatározóbb "mór" típusú épülete. Az ofreum kezdetben Caprice, majd Alhambra néven volt ismert.

1899-ig vándorkomédiások használták, ezután Uránia Tudományos Színház néven működött. Nem sokkal később álló- majd mozgóképet vetítő helyként üzemelt és 1916-tól kezdve az Uránia filmszínházi műsorok bemutatására tér át. 1930-ban új korszak nyílt az Uránia épületében, mivel eladták az UFA (német) filmgyárnak, innentől csak annak filmjeit vetítették.
A második világháború után a Szovexport mozija lett 1945-től itt tartották az első filmvetítéseket, mely természetesen a győzedelmes Vörös Hadsereg küzdelmeit mutatta be. Ekkor Budapest első számú mozija volt. A rendszerváltás után az államé maradt, amit az Intercom és a Budapest Film közösen üzemeltett 1998-ig, majd részben a Corvin mozi többtermes újdonságának hatására elpártolt nézők, részben a gazdaságtalan üzemeltetés miatt lakatot tettek az ajtóra.
Sok huzavona után a kulturális kormányzat 2002-ben eredeti szépségében újíttatta fel a több mint százéves épületet. Az emeleten lévő szemet gyönyörködtető kávéház és a 425 fős díszterem mellé még két 60 fős kistermet is kialakítottak az újonnan épült alagsorban, melyeket Csortos Gyula színészről és Fábri Zoltán Kossuth-díjas filmrendezőről neveztek el. A kávéházban - a mozik sorában talán először - lehetőség nyílt a vezeték nélküli internetezésre. Helyet kapott még egy különlegesen egyedi indiai kávézó is. Még ez év áprilisában nyílt meg újra Budapest legpompásabb mozija, azóta újra a film és moziszerető közönség otthona, filmfesztiválok, díszbemutatók és más rangos filmszakmai események helyszíne. Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2006-ban Europa Nostra díjat kapott, melyet az eredeti szépségben felújított épületért nyert el.
A bejáratnál egy kiállított Ernemann típusú szénlámpás vetítő hirdeti a nagy múltú filmszínház dicső múltját. Az előtéren a jegypénztár található, ahol a készpénzes jegyvásárlás mellett kultúra utalványokkal fizethetünk, viszont a bankkártyás fizetés nem lehetséges. Itt vehetjük át az online megrendelt jegyünket is, a mozi internetes weboldalán mi magunk választhatjuk ki helyünket a mozi torzított helyszínrajza segítségével. A jegyek helyre szólnak! Helyet kapott itt egy egyedülálló várakozó és külön ruhatár. A várakozóból nyílik a díszterem és a két kisebb teremhez vezető lépcső az alagsorba. A díszterem egy földszinti és egy karzati részből áll, az emeleti szinten filmcím nevekkel (szemben a vászonnal balról: Hippolyt, A nagy ábránd, Aranyláz, A Táncz, Casablanca, Kék angyal, Meseautó) ellátott többszemélyes, elszeparált díszpáholyokat és ezek mögött leghátul magát az erkélyt alakították ki. A 425 férőhelyes terem többfunkciós, színházi-, élő közvetítéses opera- és mozielőadások színhelye. Évről évre itt rendezik meg többek között a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált és a Magyar Filmszemlét is. A moziszékek magas háttámlásak, felhajtható ülésűek, enyhén lejtős sorelrendezésűek. A földszinti rész akadálymentesített, a padlóba épített sorszámozás a kék ledes megvilágítás miatt remekül látszik a sötétben is, ez megkönnyíti tájékozódást. A hang a Dolby Digital és a Dolby Digital Sorrund-ex hangrendszernek köszönhetően felejthetetlen élményt ad, a felirat a vásznon kiválóan olvasható, a képi élmény szép, tiszta. A terem díszítettsége felemelővé teszi a mozizás élményét, ma már ritkaság számba megy a vászon előtti függöny is. A két kamarateremhez az alagsorba lépcsőfolyosó vezet le. Az itteni termek meredeken lejtős üléssor elrendezésűek, az ülések magas háttámlásak, felhajthatóak, a hangzás itt is kitűnő. A sötétben itt is könnyű a tájékozódás, hiszen itt is kék ledes számkijelzés segíti a látogatók közlekedését. A képi élmény a kis vásznak ellenére lenyűgöző és itt is Dolby Digital hangrendszer van. Mindkét terem szolidan díszített és extraként megemlítendő, hogy párokra is gondolván minden teremben található páros ülés, kedvezve ezzel az intimebb együttlétnek. A Székesfehérvárott készült székek egyedi tervezésűek, leginkább a díszterem világához készültek, de jól illeszkedik a kamarák világához is. A termek légkondicionáltak.
A vetített filmek főleg art kategóriájúak, de egy-egy nagyobb sikerű közönségprodukciót is műsorra tűznek. Filmszalagos kópiával vetített filmeket a kisteremben Meo 5XB 35mm-es és Meopton 16mm-es, csehszlovák típusú, míg a nagyteremben Victoria 5 35mm-es vetítőgépekkel vetítenek. A díszteremben már a digitális technika is beszerelésre került, egy Christie digitális vetítőgép áll munkára készen, emellett minden teremben képviselteti magát az e-cinema rendszer is, amelyhez termenként egy-egy projektorral valósítják meg a vetítéseket, de a nagyban kizárólag reklámok vetítésére hasznosítják. A 2010 szeptemberében érkezett digitális gépet 3D opcióval is felszerelték, az idelátogatók már térhatású filmeket is éppúgy élvezhetnek, mint a digitális formájú 2D-s műveket, élő operaközvetítéseket vagy Blu-Ray lemezen érkezett alkotásokat. A díszterem vetítőgépe és a projektorok az új évezredben már újonnan kerültek a moziba, az előbbiek eredeti vetítők.
Célközönsége igen változó általában a gyermekes családok, nyugdíjasok, egyetemisták és a művészfilmek kedvelői látogatják leginkább. A jegyárak emberbarátiak: kamaratermekben és a díszterem földszinti részén 1100 forint; a páholyokban és az erkélyen 1300 forint, hétfő az akciós nap, ekkor csak a 19:30 előtti és nem premier filmek vehetők igénybe 650 forintért. Ezen kívül délelőtti árengedmény is gazdagítja a kedvezmények igénybevehetőségét, ami 770 forintba kerül. Törzslátogatók részére bérletet is kibocsátott a mozi, amelyekkel a nyugdíjasok és a diákok 600 forintért, az Uránia mozi baráti kör bérlettulajdonosok pedig 770 forintért válthatnak jegyet a nem 3D-s előadásokra. Csoportos engedmény 20 főtől 600 Ft/fő, 50 főtől pedig 550 forint az egy személynek szóló mozijegy. A 3D előadások valamivel drágábbak, ott a földszinten 1600 forint, a páholyokban és az erkélyen 1800 forintba kerül egy jegy. Nyugdíjas, diák és gyermekkedvezmény lentre 1250 Ft, míg a fenti részlegen 1600 Ft. Egyéb kedvezmény a 3D-re nem vonatkozik. Operaelőadások 4000 forintba kerülnek, de akik 5 különböző előadásra vásárolnak egyszerre jegyet, azoknak egyenként 3500 forintba kerülnek az operák. Filmvetítések mindennap 11 órakor kezdődnek, az utolsók pedig rend szerint 21 óra körül indulnak. Ezektől eltérések előfordulhatnak.
Megközelítése tömegközlekedéssel az Uránia megállóig, az 5-ös, 7-es, 8-as, 112-es, 173-as, 178-as, 233-as és 239-es autóbuszokkal lehetséges, de az Astoria irányából vagy a Blaha Lujza térről is akár 10 perc kényelmes sétával elérhető a filmszínház.
Ez a mozi méltán büszkélkedhet eleganciájával, kulturális alkotásaival, fesztiváljaival és ezért, mint a főváros egyik legszebb filmszínháza még sokáig megmarad a nagyközönség szórakoztatására.

Utoljára frissítve: 2017. április 11. kedd 21:50