Újabb enyhítés következik

2021. május 25. kedd | Írta: Forgács Balázs
A koronavírus járvány terjedésének megakadályozására tett intézkedések miatt és mert az országos oltottsági lefedettség elérte az 5 milliós számot, ezért a kormány újabb oldást vezetett be a lakosságot érintően, többek között az utcai maszkhasználat kötelező viselésének eltörlését.
Ebből a mozik is nyernek, hiszen azok a 16 és 18 év közöttiek, akik eddig csak felnőtt kíséretében léphettek a moziba, péntek óta már nélkülük is beülhetnek, ha van védettségi igazolványuk. Ezen kívül a kijárási korlátozás is megszűnt, ezért a korai zárás is kiterjeszthető akár késő estig.
Újdonság, hogy a SZÉP-kártyák mindhárom alzsebéből lehet büfét fizeni, ott ahol ezt kizárólag a vendéglátás alzsebből volt lehetséges.
Azonban a várt forgalom még mindig alulmarad a 2 évvel azelőttihez képest, ugyanis a legnagyobb moziüzemeltető a Cinema City még nem nyitotta meg mozijait. Pedig a környező országokban lévő egységeik vagy kinyitottak vagy a napokban indítják el vetítéseiket.
Utoljára frissítve: 2021. június 06. vasárnap 07:09