Tíz éve üzemeltet mozit a Cinenuovo Nagykanizsán

2019. szeptember 30. hétfő | Írta: Forgács Balázs
2009. október 1. a nagykanizsai mozizás életében külsőleg nem nagy változás történt, de új üzemeltető vette át a mozit. Sikerült folyamatos üzem mellett, zökkenőmentesen átvenni a régi üzemeltetőtől, akkor még csak a legnagyobb teremben folytak a vetítések.
2010-ben egy kisebb teremben kezdődtek el a vetítések, 2011-ben pedig megnyitották a harmadik termüket, itt működött először digitális 3D. Később a másik 2 teremben is beszerelték a DCI vetítőket, az árak pedig nem szálltak el, illetve klubkártyás rendszerben mozizhatnak olcsóbban a törzsvendégek. A mozi forgalma évről évre emelkedik, nem lenne rossz gondolat a negyedik, ma üresen álló terem helyének újrahasznosítása, mint ahogyan a 2000-es megnyitáskor üzemelt…
Ebből az alkalomból a moziban október 1-én a 10 évvel ezelőtti jegyáron, 890 forintért lehet megtekinteni bármelyik filmet. A holnapi műsoron: Playmobil: A film, Az – Második fejezet, A Wall Street pillangói, Ad Astra – Út a csillagokba, Az Aranypinty, Rambo V. – Utolsó vér című filmek láthatók. Boldog ünneplést és jó szórakozást!
 
(képek: Cinema Nagykanizsa facebook)
Utoljára frissítve: 2019. október 13. vasárnap 14:44